Far Cry 2 pályaszerkesztőAz Ubisoft tegnap közszemlére tett videójában 5 percen át csodálhatjuk meg, mire is képes a pályaszerkesztő. Ez nem külön program, hanem a játék menüjéből indul. Kezdésnek egy üres, négyzetalakú területet ad. Ezen aztán hegyeket emelhetünk, sűrű erdőket telepíthetünk, és folyókat vájhatunk a talajba. A domborzati elemeket különböző textúrákkal vonhatjuk be, és még eróziós hatásokat is felvihetünk a hegyekre és dombokra, hogy úgy nézzenek ki, mintha már sok száz éve mosná őket az eső.

Ha a térkép alapjaival kész vagyunk, akkor ideje épületeket is elhelyezni, ezekből több száz áll majd rendelkezésünkre, valamint húszféle jármű, rengeteg fegyver és még több egyszerű tárgy, amit nem tudunk használni, például gumiabroncs vagy facölöp. A természeti viszonyokat és a Nap állását is megpiszkálhatjuk -- akár percre pontosan beállíthatjuk a Nap égen való helyét.

A kész pályákat az online módokban használhatjuk majd, amiket a játékon belül tudunk megosztani egymással. Egy-egy pálya elkészülte előtt azonban különböző kritériumoknak meg kell felelni, amire a játék figyelmeztet is. Egy játékos csak öt pályát tölthet fel, de ezen lehet, hogy módosítanak. Mások alkotásának átalakítására és pontozására is lesz mód, továbbá lesz egy rangrendszer is, ami mutatni fogja, hogy melyek a legnépszerűbb művek. A pályaszerkesztő PC-n, Xbox360-on, és PS3-on is elérhető lesz.



Ui: a képek az xboxos verzióból származnak, de nem kell aggódni, mert a PC-s verzió ehhez nagyon hasonló lesz.