• Kétmillió példányban fogyott eddig a Farming Simulator 19
  • Ezzel a Focus Home Interactive legsikeresebb játéka volt tavaly
  • Olyan címeket megelőzve mint a Vampyr vagy az Insurgency: Sandstorm

Eddig nagyszerű évet tudhat maga mögött a Focus Home Interactive, hiszen náluk jelent meg 2019 két nagy meglepetése is a World War Z és az A Plague Tale: Innocence képében. Ezek a játékok ráadásul nem csak a kritikusoknál, hanem a kasszáknál is jól teljesítettek, előbbi például már túl van a kétmillió eladott példányon.

Most viszont nyilvánosságra hozták a kiadó tavalyi évre vonatkozó üzleti adatait, és ez alapján 2018-ban sem volt okuk szégyenkezni a franciáknak, hiszen a 2018-as bevételük 143 millió dollár (40,92 milliárd forint) volt, mely alaposan meghaladta a saját elvárásaikat is. Ebben a sikerben pedig nagy szerepet játszott a Farming Simulator 19, mellyel túlzás nélkül bankot robbantottak a Focus Home-nál. A földművelés szimulátor ugyanis több mint 2 millió példányban kelt el tavaly, ezzel pedig 2018 legsikeresebb játéka lett a kiadó kínálatában, olyan címeket maga mögé utasítva, mint a Vampyr vagy az Insurgency: Sandstorm.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!