Ugyebár már több hírünk is volt korábban arról a bizonyos mexikói polgármesterről, aki felemelte a szavát a Ghost Recon: Advanced Warfighter 2 története és helyszíne miatt, aminek eredményeképp az országban betiltották a játékot. Nos, ismét egy mexikói polgármester a soros, ezúttal Mexikóváros vezetője, azaz Marcelo Ebrard (képünkön) jött elő egy érdekes elképzeléssel: kapjon minden leadott fegyverért Xboxot vagy számítógépet a felhasználó! Ugyebár köztudott tény, hogy Mexikóban igencsak nagy a bűnözés, azon belül is fővárosa több negyedében, ahol a bandák nap mint nap összeütközésbe kerülnek egymással és a helyi rendőrséggel is. Ezen szeretnének változtatni, így a nagy tűzerejű fegyverek leadásáért 770 dollár értékű számítógép üti az ember markát, míg kisebb tűzerejű - de ugyancsak illegális - fegyver esetén egy Xbox 360 jár. A rendőrség a szavát adja már így előre, hogy semmilyen feljegyzés nem készül a cseréről, tehát az illető személyazonossága is titokban marad. Nos, eddig egész jól halad a dolog, hiszen a 100 Xboxból 25 már elfogyott a legelső nap, és még hol vannak az árusítás végétől? Idehaza szerencsére talán még nincs szükség ilyen fokú intézkedésre, s reméljük, hogy nem is lesz rá szükség még sokáig...
Fegyverért Xbox jár?
Manapság hihetetlen hogy mikre "vetemednek" a polgármesterek. Míg egyik mexikói városvezető nagyban perel, addig másutt fegyverért Xboxot osztogatnak a szavára...
Támogass minket!
A PC Guru februárban indította el támogatói programját, azzal a céllal, hogy az új, online érában is segíthessétek a magazin hosszú távú működését. A közösségi támogatáson keresztül biztosítható, hogy még több hírrel, teszttel, előzetessel, kritikával, beszámolóval, videóval és egyéb érdekességgel kedveskedhessünk számotokra.
Esport1 Hírek
Ajánló
Legnépszerűbb
Duke Nukem Manhattan Project 35
35 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 09. 12:48 by Carmageddon4 |Sacred sorozat 281
281 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 05. 13:04 by Carmageddon4 |The Elder Scrolls Online 88
88 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 05. 06:20 by corporalkayne |Europa Universalis játéksorozat 179
179 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 04. 18:13 by Carmageddon4 |Sziget fesztivál 32
32 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 04. 18:11 by Carmageddon4 |Agent 5
5 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 03. 13:19 by Carmageddon4 |Condemned 57
57 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 01. 23:04 by Carmageddon4 |Half-life 2 és epizódjai 2 031
2 031 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 31. 18:56 by Carmageddon4 |Metal Gear Solid széria 127
127 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 31. 16:59 by Carmageddon4 |R.I.P. - Hírességek emlékére 456
456 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 29. 22:53 by Carmageddon4 |Iratkozz fel hírlevelünkre
Bankkártyás fizetés
További részletek:
Olvastad már? ×
Dollármilliárdoktól bukott el a Riot Games egyetlen rossz döntés miatt
2025. november. 10. 14:00 | 0

Szerintem a rakétavető nagy tűzerejű fegyvernek számít. Tudom, hogy a Crysis csak PC-re jön ki, ezért írtam rakétavetőt...
De mivan,ha a bűnöző ezután megint beszerez egy stukit,és folytatja eddigi tevékenységét..