• Dan Loeb szerint a Fekete Özvegyet a mozik helyett a Disney+-on kéne bemutatni
  • Ő a cég egyik fő részvényese
  • Úgy véli, hogy ha a Disney ragaszkodik a mozis bemutatókhoz, lemarad a konkurenciától

A turizmus és a vendéglátás mellett az idei év nagy vesztesei a filmipar résztvevői, hiszen a mozik szinte egész évben üresen pangtak, most sem állt még helyre a rend, és kevés kivételtől eltekintve az összes blockbustert jövőre száműzték.

Hosszú évek óta például ez az első év, amikor egyetlen MCU-film sem került a mozikba. Az idénre tervezett Fekete Özvegy 2020. november 6-ról 2021. május 7-re került át, de eredetileg 2020. május 1-jén kellett volna a mozikba kerülnie.

Mindez persze komoly érvágás nemcsak a Disney-nek, de a befektetőknek úgyszintén. Ott van talonban egy film, amire már ráköltötték a súlyos milliókat, és egy centet sem hozott még vissza, sőt jó pár hónapig nem is fog. Ezután nem csoda, hogy az egyik fő részvényes, Dan Loeb azt találta nyilatkozni, hogy a Disney-nek azonnal a streaming, azaz a Disney+ felé kéne fordulnia és a Fekete Özvegyet a mozik helyett ott kellene bemutatnia.

Loeb – akinek amúgy nagyjából 1 milliárd dollárja van a Disney-ben – úgy gondolja, hogy a cég azzal a mentalitással, hogy a filmjeiket moziban mutatják be, nemcsak a konkurens Netflixtől fog lemaradni, de az Amazontól és a Microsoftól is, amik szintén az előfizetői rendszerben látják a jövőt.

black-widow-fekete-ozvegy.jpg

Az elképzeléssel azonban akad pár probléma. Egyrészt, a Disney+ még távolról sem ért el akkora lefedettséget, mint például a Netflix. Emellett a mozitulajdonosok is komolyan megorrolhatnak a Disney-re egy ilyen húzás után, pláne most, hogy küszködnek a fennmaradásért.