Őrülten színes a Capcom palettája, az azonban már-már elmémesült, hogy a sikert sikerre halmozó japán kiadó/fejlesztő mégis állandóan ugyanazokat a húrokat pengeti. Resident Evil minden mennyiségben, Monster Hunter, jókora kiegészítőkkel, időnként pedig becsúszik egy-egy Street Fighter és Devil May Cry is. Nincs min meglepődni, a Capcom azt gyártja, amire a játékosoknak a legnagyobb igénye van – gyakran akkor is, ha már méltatlanul sok ideje hevernek parlagon olyan nagy IP-k, amikkel generációkkal ezelőtt szintén korlátlan pénzt tudtak nyomtatni.
A vállalat legfrissebb pénzügyi tájékoztatóján a részvényesek feltehettek néhány kérdést a vezetőségnek, így szóba került a cég egyik régóta szunnyadó régi franchise-a is, a Mega Man. Habár a jápánban Rockman néven ismert android kalandjai nem merültek feledésbe, hiszen az évek során több jókora felújított kollekciót is kaptak a rajongók, a legutóbbi valóban új cím, a Mega Man 11 2018-ban jelent meg, és akkor sem hajtott fel igazán nagy hullámokat. A Capcom azonban szívesen adna újabb esélyt a szériának: "A Mega Man az egyik legfontosabb IP-nk, így folyamatosan azt mérlegeljük, hogy hogyan fejleszthetnénk tovább a szériát. További konkrét információval azonban egyelőre nem szolgálhatunk." – hangzott el a választ.
Habár mindenképpen örömteli hír, hogy a gigászi múltra visszatekintő széria nem merül a múlt homályába, biztos, hogy lesznek olyan rajongók, akik inkább egy másik régi Capcom-széria felélesztésének örülnének. Természetesen a Dino Crisisról beszélünk, ami egykor a Resident Evil oldalán honosította meg a konzolos túlélőhorrorokat. Néhány rajongói próbálkozást leszámítva azonban nem sok mozgolódást hallani a széria kapcsán – pedig még a Resident Evil 2 atyja, Hideki Kamiya is kapva kapna az alkalmon, hogy rebootolhassa a franchise-t.