A hír rövid és velős: egy MaddoxX nevű hackernek – illetve ezek után immár nevezzük crackernek – sikerült átjutnia a Valve biztonsági rendszerein, és elérnie a belső hálózatot; az itt található weboldalakról képernyőfotókat készített, hibanaplókhoz és a Valve pénzügyi jelentéseihez jutott hozzá, valamint belépett a Cyber Café program könyvtáraiba, és onnan a vásárlók hitelkártya információit is megszerezte. Mindezeket egy STEAM-ellenes weboldalon tette közzé, mely jelenleg már nem elérhető, de két képet mindennek bizonyságául láthattok odalent (természetesen a kritikus információk le vannak takarva).

Míg egyelőre csak a Cyber Café program résztvevői vannak veszélyben, MaddoxX közölte, hogy bárhová be tud jutni, és ennek bizonyítására közzétette az összes Valve szerver belépési adatait, és olyan dokumentumokat, melynek segítségével bárki el tud készíteni magának egy hamis, de működő Valve Café jogosítványt. Azt még nem tudni, a hitelkártya-adatok milyen mélységben kerültek a cracker birtokába, de a fickó közölte, hogy hamarosan táblázatban fogja publikálni ezeket, így mindazok, akik ilyen formában vásároltak a STEAM-en, most enyhén idegesek lehetnek... A Cyber Café programba csatlakozott cégek e-mailben kérték MaddoxX-ot, hogy így is sok pénzükbe kerül a hálózatbeli lét, ezért „ne szúrjon ki velük”, és ne tegye közzé az adatokat. A cracker válasza ennyi volt: ha jól megfizetik, ő hajlandó az alkura...

A Valve többszörösen is bajban van, ugyanis Kalifornia állam 1386. szenátusi törvénye értelmében, ha a hitelkártya-tulajdonosok bármilyen adata kiszivárog, a cégnek haladéktalanul kötelessége értesíteni őket erről, ám MaddoxX alaposan megelőzte őket ebben...