• A THQ Nordic anyacége felvásárolta a Saber Interactive csapatát
  • Ők készítették a World War Z-t és a The Witcher 3 Switch-portját

Az Embracer Group (ők a THQ Nordic anyacége) decemberben jelentette be a legutóbbi felvásárlását, és nem kellett túlságosan sokat várni 2020 első ügyletére sem, miután az elmúlt években ilyen téren extrém szorgosnak bizonyuló kiadó most felvásárolta a Saber Interactive csapatát.

felvasaroltak-a-world-war-z-fejlesztoit-nem-nehez-kitalalni-kicsoda.jpg

A maplewoodi székhelyű amerikai stúdió 2001-ben jött létre, azóta pedig egészen kinőtték magukat, hiszen több mint 600 dolgozójuk van 6 irodában világszerte. A 2019-es esztendő volt az eddigi legtermékenyebb évük: ekkor jelent meg a World War Z, amiből több mint 3 millió példány fogyott, illetve a Ghostbusters: The Video Game Remastered is, emellett pedig elkészítették a The Witcher 3, a Call of Cthulhu és a Vampyr Switch-portjait is.

Az Embracer Group 150 millió dollárt fizetett a Saber Interactive tulajdonosainak, Matthew Karch-nak és Andrey Ionesnak, akik ezzel a második legnagyobb részvényesei lettek az Embracernek, bizonyos teljesítményalapú bónuszokkal pedig ez az összeg egészen 525 millió dollárig mehet fel a jövőben.

Támogasd te is a PC Gurut!