• A FIFA 22 legnagyobb újítása a HyperMotion technológia
  • Amiről most a fejlesztők részletesebben is beszéltek
  • Ez a megoldás azonban csak újgenerációs konzolokra lesz elérhető

Az EA Play Live-ig még pár nap hátravan, azonban az EA már most elkezdte felvezetni az eseményt. Ennek a keretein belül ma például a FIFA 22 játékmenete mutatkozott be, a fókuszt pedig egyértelműen a program fő újításaként beharangozott HyperMotion technológia kapta.

Röviden és tömören a FIFA 22 fejlesztői a lehető legalaposabban lemodellezték 22 profi focista mozgását, miközben azok egy éles mérkőzést játszottak, az így nyert adatokat pedig arra használták, hogy a programban felbukkanó virtuális sportolók mozgását a lehető legrealisztikusabbá varázsolják. Tekintve, hogy az eddigi játékok animációit stúdiókban, 2-3 labdarúgó segítségével vették fel, az új megoldásnak hála sokkal realisztikusabbnak tűnnek majd a meccsek. Némi üröm lehet azonban az örömben, hogy a HyperMotion technológia csak újgenerációs konzolokra (és Stadiára) lesz elérhető, az előző generációs gépek tulajdonosai és a PC-sek sajnos kimaradnak belőle.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!