1830, New York állam. A Hudson-völgyet hó borítja, a sebes sodrású Hudson-folyó jégdarabokat és elkorhadt faágakat mos el, miközben a vidéken kísérteties csönd uralkodik. A közeli Buttermilk Falls településen tengeti megkeseredett hétköznapjait Augustus Landor (Christian Bale), egykori New York-i rendőrnyomozó, akinek a közelben lévő West Point katonai akadémiára kell látogatnia, ott ugyanis borzalmas bűncselekmény történt. Az egyik kadét néhány nappal korábban felakasztotta magát szolgálat közben, de még csak nem is ez a legszörnyűbb az esetben – az áldozatnak ugyanis kivájták a szívét a mellkasából. Vajon ki követhette el ezt a rémtettet, és miért?

pale1-1-172d-videosixteenbynine3000.jpg

Landor a helyszínre érkezik, ahol a körlet orvosa, Dr. Daniel Marquis (Toby Jones) elmagyarázza, hogy olyasvalakit kell keresni, aki bár tudta, hol vágjon az áldozatba, egyáltalán nem biztos, hogy egy képzett sebész, vagy tanult ember. Landor a testet újra megvizsgálva felfedezi, hogy minden valószínűség szerint az öngyilkosság is csak álca volt, és inkább gyilkosság ügyében kellene tovább nyomozni. Az áldozatnál talált jegyzet sötét mágiára és okkultizmusra utal, ám szerencsére Landor segítségére siet egy másik helyi kadét, az éles eszű Edgar Allan Poe (Harry Melling), hogy együttes erővel eredjenek a tettes/tettesek nyomába.

poe.jpg

Scott Cooper netflixes filmje kifejezetten ígéretesen indul. A 19. századi körítés, a téli időszak és a komor környezet mind-mind nagyszerű alapot szolgáltatnak egy lassan kibontakozó, misztikus krimihez. Edgar Allan Poe karaktere külön kiemelendő, hiszen a detektívtörténetek atyjának számító amerikai író nagyszerűen lett beleírva a cselekménybe, és munkásságának ismerői több kikacsintáson is el fognak mosolyodni a kétórás játékidő alatt. Christian Bale természetesen ismételten bizonyítja, hogy mennyire remek színész, ehhez pedig még csak meg sem kell magát erőltetnie, kisujjból kirázza ugyanis a felesége és lánya elvesztése miatt megtört, az alkoholban kiutat találó, de a munkájának szenvedéllyel élő nyomozót. A Halványkék szemek egyértelműen kettejük köré épül, párosukhoz pedig olyan nagy nevek asszisztálnak, mint a már említett Toby Jones, Charlotte Gainsbourg, Gillian Anderson, vagy Robert Duvall. Szóval egész szép kis sztárparádét sikerült összerántani – kár, hogy a film hamar leül.

A Halványkék szemek legnagyobb hibája, hogy rettenetesen unalmas. A kezdeti rejtélyt hamar beárnyékolja a borzalmasan lassan zajló kutakodás, a sehova nem vezető párbeszédek, így a film egy óra után szimplán vontatottba és kiszámíthatóba csap át. Számos hasonló alkotás készült már ebben a műfajban (lásd: A pokolból – 2001), amely végig fenn tudta tartani a feszültséget, nem laposodott el, és nem egy utolsó nagy csavarra építette fel az egész előtte lévő cselekményt. Márpedig a Halványkék szemek esetében pont ez a helyzet. Igaz, hogy ez a csavar viszont tényleg üt, és jókora adag drámát önt a néző nyakába, az elnyújtott játékidő miatt idáig már kevesen fognak eljutni szunyókálás nélkül. Ami miatt mindenképp érdemes mégis megnézni a filmet, az Christian Bale és a Harry Potter-szériában Dudley-t megszemélyesítő Harry Melling nagyszerű játéka – kiváltképp utóbbi alakít emlékezeteset. Tisztességes középszer lett tehát a Halványkék szemek, ami lehetett volna sokkal-sokkal jobb is, de mint nagyon sok más adaptáció esetében, ezúttal is javallott inkább az eredeti könyvet (Louis Bayard: Azok a halványkék szemek) elolvasni.

(Képek forrása: Netflix)