Meg kell mondanom, gyerekkoromtól kezdve nagyon szerettem Robin Williams filmjeit. Láttam az összes kiváló alkotását, a Jó reggelt Vietnámtól kezdve a Holt költők társaságán és a Mrs. Doubtfire-ön át egészen az Álmatlanságig. A Chicagóban született színész zsenialitását mutatta, hogy drámai szerepet ugyanolyan jól el tudott játszani, mint egy családi vígjáték karakterét vagy egy thriller főszerepét. Az 1995-ben bemutatott Jumanji bár nem kedvencem, mégis meg tudom nézni bármikor. Amikor előszőr hallottam, hogy folytatást/kvázi rebootot készít a Sony a Jumanjiból, egyáltalán nem tetszett az ötlet, hiszen Allan Parrish soha nem beszélt a gyerekeknek arról, hogy Jumanjiban motorosok üldözték volna őt. Éppen emiatt a moziban kihagytam a modernizált alkotást, de később kíváncsiságból pótoltam, és meg kell vallanom, nagyon kellemesen csalódtam.

A rendező, Jake Kasdan ugyanis tisztelettel nyúlt az alapanyaghoz, miközben ötleteivel nemcsak leporolta, de meg is újította azt. A Jumanji, mint videojáték, modernséget adott a történetnek, a nagyszerű színészválasztás (Dwayne Johnson, Karen Gillan, Jack Black, Kevin Hart) pedig ugyanúgy hozzáadott a film értékéhez, mint a kaland és humor elemek együttesen. A Jumanji – Vár a Dzsungel 2017 egyik legnagyobb meglepetése lett, a Star Wars: Utolsó Jedig árnyékában is összeszedett világszinten egy milliárd dollárt, így nem volt kérdéses, hogy elkészül a folytatás, ami meg is érkezett, hogy ismét egy Star Wars filmmel versenyezzen. A Jumanji – Következő szint már címében sejteti, hogy mit kínál: többet, jobbat, nagyobbat, egy új játékot. Ezt az ígéretét azonban csak félig tudja betartani, ugyanis az írók, akik között a rendező is megtalálható, nem erőltették meg magukat. A film ugyanis egy az egyben a 2017-es mozi történetét mondja el újból, több szereplővel és egy új gonosszal, akinek ármánykodása hatással van egész Jumanjira.

jumanji01.jpg

A gyerekek, Spencer, Frigó, Bethany és Martha, már egyetemre járnak, de a Jumanjiban tett kaland nyomott hagyott rajtuk. Leginkább Spenceren, aki vissza akarja kapni dr. Bravestone erejét és sármját, így összerakja az összetört konzolt, aminek nem várt következménye lesz. Barátai utána indulnak, azonban a konzol beszippantja Spencer nagypapáját (Danny DeVito) és annak egykori kollégáját (Danny Glover) is, az avatarok pedig felcserélődnek… Ez okozza az egyik bonyodalmat, ugyanis az öregeknek fogalmuk sincs róla, hogy egy videojáték milyen szabályok szerint működik, így az állandó pontra, Ruby Roundhouse-ra (Karen Gillan) vár a feladat, hogy megmagyarázza ezeket. Mégis, az új játék és az új szintek ellenére a film készítői és a Sony is csak biztonsági játékot játszott. Nincsenek igazi, kihívást jelentő ellenségek, kreatív ötletek – az 1995-ös filmnek éppen ez volt az erénye, hogy a hősöket újabb és újabb kihívások, megoldandó feladatok elé állította, melyek között még most is vannak olyanok, amelyekre nem szívesen gondolok vissza… Itt nincs ilyen, és az életek bár csökkenek, ugyanakkor soha nem veszhetnek el. Még az öregeké sem, pedig itt lehetett volna egy komolyabb csavart betenni. Ez azonban nem történhet meg, hiszen a Sony egy nevettető, családi kalandfilmet készített. Ennek ellenére az akciójelenetek kellően hosszúak, és jól is festenek, az IMAX 3D-nek azonban csupán egynél van igazán értelme, nem igazán éri meg a többletköltséget.

jumanji02.jpg

Danny Glover és Danny DeVito párosa a film egyik legjobb eleme, nemcsak a nekik írt poénok miatt, melyekbe természetesen kerültek altestiek is, de a közöttük lévő viszony bemutatása okán is. Mindegyik szereplőn látszik, hogy élvezettel vett részt a forgatáson, melynek nagy részét eredeti helyszíneken vették fel, a CGI pedig csak ott kapott szerepet, ahol arra feltétlenül szükség volt. Jó, ezek a jelenetek mégis sokkal látványosabbak, mint amit két évvel ezelőtt láthattunk. Ugyanakkor a húzónevek felcserélődtek. Előzőleg a csapat vezetője egyértelműen Bravestone volt, most Ruby Roundhouse kapta ezt a feladatot, nem véletlenül. Karen Gillan a szakma egyik legjobb ifjú színésznője, és itt is jól végzi a dolgát, még akkor is, ha képességei nem bővültek olyan mértékben, mint a többi szereplőnek.

A Jumanji egy tökéletes év végi, kikapcsolódást adó film lett, ami ugyan nem teljesen lépett szintet, mégis élvezhető mindenkinek. Azoknak is, akik szerették az eredeti filmet, és azoknak is, akiknek bejött a 2017-es epizód. A harmadik rész pedig egy-két év múlva valószínűleg érkezik, legalábbis erre lehet következtetni az utolsó jelenetből, az azonban már valószínűleg a Robin Williams fémjelezte alkotáshoz tér majd vissza. Várjuk!

Jumanji: Következő szint (Jumanji: The Next Level)
Rendező: Jake Kasdan
Játékidő: 123 perc
Hazai bemutató dátuma: 2019. december 12.
Forgalmazó: InterCom