Nagyon sokan úgy vélekednek még manapság is, hogy az 1973-ban bemutatott Az ördögűző (The Exorcist) a valaha készült legjobb, leghatásosabb horrorfilm, amit azóta sem sikerült felülmúlni. Persze lehet, hogy az utóbbi időben, mikor már a Démonok között-filmek uralják a horror műfaját a mozipénztáraknál és maximum az A24 filmstúdiótól lehet várni igazán egyedi és különleges horrorokat, a nézők többsége csak legyint William Friedkin klasszikusára. Pedig Az ördögűző nemcsak egy zsigeri félelmet tápláló, a ’70-es években rendkívül sokkolónak ható produkció volt. A filmet 10 (!) Oscar-díjra jelölték, és a legjobb film kategóriájában is a jelöltek között szerepelt. 1977-ben érkezett hozzá egy folytatás, majd 1990-ben a harmadik rész, amelyben megtalálhatjuk minden idők leghatásosabb jumpscare-jelenetét (igen, a kórházi folyosóra gondolok). A széria 2004-ben támadt fel, ugyanis ekkor került mozikba Az ördögűző: A kezdet, ami már önmagában egy elátkozott produkció volt. Eleve nem is ez lett volna a nagyvásznakra küldött változat, hanem az egy évvel később piacra dobott Ördögűző: Dominium, viszont a Warner annyira pocséknak találta ezt a filmet, hogy az egészet újraforgatták másik rendezővel – ebből lett A kezdet. Mindezek után még kaptunk egy (viszonylag korrekt) sorozatot is a témában, most pedig ott tartunk, hogy 2023-ban a rebootolt Halloween-trilógiával hírnevet szerző David Gordon Green hozhatta el a saját változatát A hívő alcímmel.

ord3.jpg

A mindig vidám amerikai kertvárosban Victor (Leslie Odom Jr.) egy tragédia után egyedül neveli kislányát, Angelát (Lidya Jewett). Egy nap Angela és a barátnője, Katherine (Olivia O’Neill) elmennek a közeli erdőben holtakat idézni, mert a TikTok-ra való táncolós videók készítése épp nem tűnik olyan jó bulinak. A művelet remekül sikerül, három napra annak rendje s módja szerint el is tűnnek. A szülők persze mindent tűvé tesznek értük, majd a lányok előkerülnek egy 50 kilométerre található pajtából, és semmire nem emlékeznek. Victor rendkívüli módon aggódik Angeláért, de az orvosok nem találnak komolyabb sérüléseket a lányokon (leszámítva, hogy a talpuk tropára ment a napokon át tartó gyaloglástól), szóval hazaengedik őket – és ekkor kezdődnek a gondok. Angela és Katherine nagyon furcsán kezdenek viselkedni, össze-vissza beszélnek és idővel már emberekre is támadnak, szóval felmerül egyesekben a gyanú, hogy talán a gonosz szállta meg őket.

ord2.jpg

Victor beleveti magát az ördögűzés témakörébe és így talál rá egy igazi szakértőre: Chris MacNeil-re (Ellen Burstyn), az első filmben látott édesanyára, akinek akkoriban a kislányát, Regant szintén megszállta valamiféle démoni erő. Együttes erővel próbálnak a dolgok végére járni, miközben a mélyen vallásos szomszédok is besegítenek. Olvastam már korábban néhány külföldi beszámolót, hogy a film pocsék lett, de nem voltam felkészülve arra a borzalomra, amivel A hívő támad. Ez a rész egész egyszerűen szörnyű, komolyan, még A kezdet vagy a Dominium is felértékelődik mellette. David Gordon Green nem elég, hogy hazavágta a Halloween szériát a rettenetes A Halloween véget érrel, de most Az ördögűzőt is szépen meggyalázta. Olcsó, bazári ijesztgetésekkel és teljesen logikátlan jelenetekkel van tele az egész. Lehetne mondani, hogy talán túl nagy elvárásokkal ültem be a filmre, de basszus, mégiscsak Az ördögűző új részéről beszélünk, vagyis minden idők egyik legjobb horrorfilmjének örököséről – és ebből akarnak még két részt legyártani.

ord1.jpg

Az a helyzet, hogy nem kevesebb mint 50 év telt el Az ördögűző bemutatása óta, de állítom, hogy a mai napig az a félelmetesebb film. Hiába próbálkozik A hívő megidézni William Friedkin klasszikusát, egyszerűen minden szempontból alulmarad. A színészek feleannyira sem jók vagy meggyőzőek, és maga a megszállás sem kelt borzalmat bennünk, hiszen ezen 50 év alatt már annyi démoni megszállásról készült film született, hogy A hívő semmi újat nem tud mutatni – ugyanazokat a kliséket lövi el újra és újra. Ezért felesleges volt visszahívni Ellen Burstynt és leporolni a Tubular Bells ikonikus dallamait. Minden idők egyik leghíresebb, a mai napig fantasztikusan erős horrorfilmje ennél sokkal többet érdemelt volna.

Képek forrása: IndieWire, IMDB, Dexerto