• A Final Fantasy VII Remake az Unreal Engine 4-et használja
  • A harcrendszer továbbra is az Active Time Battle-rendszeren alapszik, de tempósabb és szabadabb lesz
  • Az eredeti játék története és párbeszédei nagyrészt megmaradnak, ám lesznek változtatások

Az E3-as bejelentés óta nagy figyelemmel kísérik a rajongók a sokáig váratott Final Fantasy VII Remake-et. Sokat persze nem hallhattunk róla, de a jég végül megtört az idei PlayStation Experience-en, ahol egy videó keretében végre mozgásban is láthattuk a játékot.

Szerencsére azóta sem zárták el az infócsapot, így a Final Fantasy VII Remake két jelentős eleméről, a motorról és a harcrendszerről is megtudhattunk egy keveset. Kezdjük az előbbivel, mégis csak az a fontosabb része, hiszen az működteti az egész kócerájt.

A Final Fantasy VII Remake alatt az Unreal Engine 4 dübörög, akárcsak a Kingdom Hearts 3 esetében. Kitase Josinori, aki a Square Enixnél produceri feladatokat lát el, szóban méltatta a motort, állítva, hogy azért esett erre a választás, mert így tudják úgy megalkotni a remake-t, hogy az megfeleljen a rajongók elvárásainak.

Kavaszaki Taka, az Epic Games Japan képviselője szintén megszólalt az ügyben. Szerinte ez egy történelmi pillanat az Unreal Engine 4 történetében és nagyon örülnek annak, hogy együtt dolgozhatnak a Square Enix tehetséges csapatával.

Ide tartozik még, hogy több külsős cég is dolgozik a programon. A Naruto-játékokról ismert CyberConnect 2 a videókba (például a trailerbe) és az akciókba segít be (bár az ízlésük nem mindig egyezik a Square-rel, így például a trailert újravágták), a Geomerics pedig az Enlighten technológiát adta hozzá a játékhoz, ami a bevilágításért fog felelni.

Kitase Josinori az Epic méltatásán túl azért érdemben is hozzászólt a témához, amikor szóba került a játék új harcrendszere – illetve ugyanekkor ecsetelte az epizodikus megjelenést is. Elmondása szerint a Final Fantasy VII Remake-ben a harcok hasonlóan fognak működni, mint a Dissidia Final Fantasy-ban, vagyis pörgős, szabad összecsapásokra számíthatunk, sőt, az akciók fontosságát tekintve is a Dissidiában, illetve a Kingdom Hearsben látottak voltak a példák. Ennek ellenére azért nem kell lemondanunk az Active Time Battle-rendszerről (továbbra is ez a harcrendszer alapja) vagy éppen a Limit Breaks-ről, bár mindkettő megújul, hogy jobban belesimuljon az új koncepcióba.

Fontosak voltak még azon kijelentései, amelyek szerint az eredeti Final Fantasy VII párbeszédei, fontosabb momentumai megmaradnak, példának Cloud híres női álruhás jelenetét hozta fel. Ugyanakkor lesz néhány újítás és változtatás a történetben, mert Kitase nem szeretné, ha csak a nosztalgia vinné el a játékot a hátán. Hogy mi is lesznek eme változtatások, arról egyelőre nem nyilatkozott bővebben.

final-fantasy-7-remake.jpg