• Julian Fellowes forgatókönyvíró elárulta, hogy több mozifilm is érkezik még
  • A szeptember 12-én debütáló Downton Abbey a sorozat szereplőivel, írójával és rendezőjével készül

Ősszel, szeptember 12-én kerül mozikba a 2010-2015 között futó, rendkívül sikeres brit történelmi-kosztümös tévésorozat folytatása. A történetet azonban nem zárja le a nagyjátékfilm (ahogy azt eddig gondoltuk), Julian Fellowes, a produkció egyik forgatókönyvírója legalábbis azt nyilatkozta, hogy direkt nem varrták el a szálakat, hiszen több film is várható még.

03000.jpg

A Downton Abbey a XX. század eleji brit történelmet mutatja be az arisztokrata Crawley család életén keresztül. Öt hónap múlva visszatérnek a vászonra a széria egykori főszereplői: Maggie Smith, Laura Carmichael, Michelle Dockery és Hugh Bonneville. Az első Downton Abbey mozifilm teaserét itt, teljes előzetesét pedig alább láthatjátok.