• Még idén bemutathatják a Tigrisvilág 2-t
  • A dokuszéria egzotikus állatok kereskedelmére és az azzal kapcsolatos visszaélésekre koncentrál
  • Az első trailerben Exotic a börtönből hívja fel Carol Baskint

A járványidőszak egyik meglepetésprodukciója volt a netflixes Tigrisvilág (Tiger King). A tényfeltáró dokusorozat az egzotikus állatok kereskedelmére és az azzal kapcsolatos visszaélésekre koncentrált, aminek keretében külön kiemelték Joe Exotic hajdani állatkert-tulajdonos és Carol Baskin nagymacskamentő rivalizálását. Előbbi a premier idején már börtönben csücsült, ugyanis meg akarta gyilkoltatni Baskint, akiről egyébként azt rebesgetik, hogy köze lehetett néhai férje halálához.

Érdekes módon folytatást kap a széria, aminek már meg is érkezett első előzetese, benne a fenti szereplőkkel. Ugyanakkor mivel az ügyben változás nem történt az első évad bemutatója óta, ezúttal feltehetően más esetek kerülnek középpontba. Baskin nyilatkozata is arra utal, hogy nem sok szerepet kap az új szezonban. „Ismerek néhány embert, akik részt vettek a munkában, és megint forgatnak, ezért egy idő után azt gondoltam, lesz Tiger King 2, de nem hiszem, hogy gyorsan végeznek, mert az első sorozatot öt év alatt rakták össze” – közölte ironikusan.

aaaabyji3igwp6zg81rxu5cd-ixatvvl9wg7ba90lxzrwslcbqve0qqvg2zt1nc2lux7fycluenmxpmly7sbnri3onpyzu.jpg
(A kép forrása: Netflix)

A The Hollywood Reporter szerint az év végén mutatják be a Tigrisvilág 2-t, ami egyébként augusztusban egyszer már feltűnt a Netflix egy listáján, később mégis eltávolították. Jelenleg az szerepel a szolgáltató oldalán, hogy hamarosan érkezik a folytatás. Ti nézitek majd az új szezont, amit egy sor másik oknyomozó doksival karöltve jelentettek be?