• A For Honor dedikált szervereket kap
  • Melyen az ötödik szezon indulása után pár nappal érkeznek
  • Egész pontosan február 19-én

A For Honor megjelenése után rekordsebességgel vesztette el játékosai jó részét a legkülönfélébb okokból kifolyólag. Volt, aki a karakterek közti egyensúlyt hiányolta, akadt, akit a bugok kergettek el, de a legtöbben mégis az igen rossz online infrastruktúrára panaszkodtak. Az f2p rendszer sokszor hosszúra nyúló matchmakinget vagy a meccsek megszakadását eredményezte, és ezzel érthető módon nem nyerte el a játékosok tetszését.

Maga az Ubisoft is érezhette, hogy itt bizony baj van, ugyanis tavaly nyáron bejelentette, hogy érkeznek a dedikált szerverek, idén januárban pedig már azt is tudhattuk, hogy az ötödik szezon környékén érdemes rájuk számítani. Nos, az Age of Wolves már a nyakunkon van, és ennek megfelelően a franciák előálltak egy pontos dátummal: a dedikált szerverek február 19-én, 4 nappal az ötödik szezon kezdete után érkeznek.

A bejelentés kapcsán Damien Kieken, a kreatív igazgató is megszólalt, aki elmondta, hogy a dedikált szerverekkel érzésük szerint jó irányba halad a For Honor, és folyamatosan támogatni és bővíteni fogják azt.   

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!