• Augusztus 12-én debütál a FORECLOSED
  • Ez lényegében egy cyberpunk akciójáték, képregényes beütéssel
  • Ami PC-re, valamint régi- és újgenerációs konzolokra is ellátogat

A legendás XIII tavalyi remake-je 2020 egyik legbotrányosabb játékának bizonyult, többek közt azért, mert a fejlesztők nemes egyszerűséggel kihagyták a felújításból a 2003-as eredeti programot emlékezetessé tévő, képregényeket idéző grafikát. A stílus rajongóinak azonban így sem kell aggódniuk, hiszen idén nyáron érkezik a FORECLOSED, ami minden elemében úgy néz ki, mint egy interaktív képregény.

foreclosed-megjelenes-01.jpeg

Az Antab Studios alkotása a közeli jövőbe kalauzol minket, ahol az ember és a gép már eggyé váltak, és ahol a felhőkarcolók árnyékában minden élet pontosan annyit ér, mint a golyó, amivel kioltják azt. Ebben a nem túl barátságos világban kell majd nekünk is boldogulnunk, méghozzá egy olyan főhőssel, akinek épp ellopták az állását, az otthonát és úgy általában a teljes személyazonosságát.

A FORECLOSED augusztus 12-én debütál PC-re, valamint régi- és újgenerációs konzolokra egyaránt.