• A Fortnite népszerűségéhez kétség sem férhet
  • Ez pedig Andrew Wilson szerint jót tesz az egész iparnak
  • Hiszen így növekszik a játékosok száma és a potenciális célközönség is

A Fortnite sikerét aligha kell részletesen bemutatni. Az Epic alkotása az elmúlt hónapokban sikert sikerre halmozott, nem egyszer a saját rekordjait is megdöntötte, ráadásul a játéknak hála már a stúdió értéke is a fellegekben jár. Ezek után azt hinnénk, hogy más kiadók irigykedve vagy némi félelemmel szemlélik a Fortnite terjeszkedését, azonban mint kiderült az EA kifejezetten örül a battle royale játék sikereinek.

fortnite-fake-hack.jpg

Az EA vezérigazgatója, Andrew Wilson, egy befektetőknek tartott beszámoló során elmondta, hogy a Fortnite sikerei lényegében a videojátékok piacát bővítik, és ezzel az ő címeik potenciális célközönségét is növelik. Állítása szerint ennek már most is látható eredményei vannak, ugyanis az elmúlt hónapokban egyre hosszabban ülnek le az EA programjai elé, azonban a jelenség igazán az ünnepi időszakban erősödhet fel, mikor kiadják a Madden, a FIFA vagy épp a Battlefield legújabb részét.

A kiadó pénzügyi igazgatója, Blake Jorgensen, már kicsit óvatosabban fogalmazott, szerinte ugyanis az is meglátszik, hogy a Fortnite az emberek sok szabadidejét igényli, így azonban kevesebbet játszanak más címekkel. Bár ezt egyelőre nem tudták egyértelműen bizonyítani, de a játék szerinte kétségkívül sok játékos szabadidejét felemészti. Azonban ő is kiemelte, hogy a Fortnite rengeteg új embert vonz be a videojátékok világába, ami jót tesz az iparral.   

fortnite-skin-design.jpg