Még tavaly októberben röppent fel a hír, hogy az Epic két játékost is beperelt, amiért azok csaltak a Fortnite-ban, egész pontosan a szerzői jogok és a végfelhasználói szerződés megszegése miatt. Az egyik vádlottal végül sikerült megegyezniük, azonban a másik alperesről kiderült, hogy 14 éves, azaz kiskorú, az anyja pedig levélben fordult a fejlesztőkhöz, melyben gyermeke védelmére kelt.

Akkoriban még úgy tűnt, hogy az Epic is inkább hagyná az ügyet, most azonban már teljesen máshogy állnak a kérdéshez. A levélben adott válaszukban az anyuka által felhozott érveket mind irrelevánsnak vagy tévesnek mondják, ők maguk pedig egy 2008-as esetre hivatkoznak precedensként. A hasonló helyzetben lévő fiatal vádlottak itt is életkorukra hivatkozva akartak felmentést kérni, azonban ezt megtagadták tőlük, mondván, erre hivatkozva nem szeghetik meg a szerződésben foglalt kötelességeiket, miközben továbbra is élnek a szerződés nyújtotta előnyökkel. Az Epic szerint itt is hasonlóképpen kell eljárni, és fiatal kora ellenére elítélni az alperest.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!