Úgy egy hónappal ezelőtt írtuk meg, hogy az Epic Games beperelt két csalót, mert a Fortnite forráskódjának módosításával megsértették a szerzői jogokat és a végfelhasználói szerződést, ráadásul mindezt egy livestream keretében. Azonban mint kiderült, az egyik alperes mindössze 14 éves, azaz kiskorú, és emiatt egyáltalán nem perelhető.

Sőt az illető anyja levelet is intézett az Epichez, amiben értelemszerűen gyermeke védelmére kelt. Összefoglalva a következőket állította háromoldalas irományban:

  • A fia nem módosította a játékot és nem hozott létre csalást lehetővé tevő szoftvert, ahogy azt a kiadó állítja – erre az Epicnek eleve nincs is bizonyítéka.
  • Elismeri, hogy a fia használt csalóprogramot, és ezt valóban streamelte, ugyanakkor rengeteg más ember csinálja ugyanezt azokban a percekben is, míg az asszony a levelet írta.
  • A Fortnite-tal kiskorú csak szülői beleegyezéssel játszhat, ő viszont nem járult hozzá ahhoz, hogy fia játsszon eme játékkal.
  • Az anya szerint az Epic nem követelheti az anyagi veszteség megtérítését, mert a Fortnite free-to-play játék. Szerinte a fiát csak bűnbaknak használják, mert az Epic képtelen gátat vetni a csalásoknak.
  • Fia nevét és adatait nyilvánosságra hozták, ami a kora miatt illegális.
  • A fia nem keresett pénzt azon, hogy streamelte a csalást.

Természetesen az anya követeli, hogy a kerületi bíróság ejtse az ügyet, és az Epic közleményei azt sugallja, hogy ez ellen nekik sincs kifogásuk. Persze miért is lenne? Ha ragaszkodnak a perhez, ez könnyen visszafelé sülhet el.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!