• Korábban az Epic-et táncmozdulatok miatt perelték be
  • Ezeket az ügyeket most ejtette a legfelsőbb bíróság
  • De csak ideiglenesen

A tavalyi év során többen is beperelték az Epic Games-t azzal, hogy táncmozdulataikat jogtalanul használták fel a Fortnite-ban. A szóban forgó alkotók a 2 Milly nevű rapper, Backpack Kid és Orange Shirt Kid, valamint Alfonso Ribeiro (Kaliforniába jöttem) színész.

Az ügyüket a legfelső bíróság most ideiglenesen ejtette, mivel az elmúlt időszakban történt egy jelentős változás az ilyen perek esetében. Korábban már akkor jogi útra lehetett terelni a dolgot, ha az alkotás regisztrálva lett a szerzői jogi irodában, most viszont már csak azután indulhat a pereskedés, ha azt az alkotást el is bírálta az iroda.

Mivel ez még egyik delikvensnél sem történt meg (sőt Backpack Kid és Orange Shirt Kid a regisztrációt is csak a perelés után követte el), így a bíróság ejtette az ügyüket. Kivétel ez alól Alfonso Ribeiro, őt ugyanis azzal utasították el, hogy teljesen általános táncmozdulatokról van szó.

Ugyanakkor mind a négyen újra próbálkozhatnak, ha a szerzői jogi iroda befejezte az elbírálást, és nagyon úgy tűnik, hogy ebben az esetben az sem számít, ha elutasították az alkotás, azaz a mozdulatok szerzői jogi védelem alá helyezését.