Elég nagy küzdelem folyik az Észak-Amerikai színtéren, miután a DCU harmadik egész estés filmje, az Agyagpofa (kritika ITT) egy egészen váratlan ellenféllel néz szembe a mozikban: egy dokumentumfilmmel. A You Can See Everything már több mint 64 millió forintot gyűjtött össze világszinten, persze az is igaz, hogy az új képregényfilm nem olyan, amelyre a gyerekeket is elviszik a szülők, már csak azért sem, mert 18-as karikával érkezett a mozikba James Watkins rendezése, amelyben valóban akad pár emlékezetes testhorror jelenet. Pedig a címszereplő a korai rajzokon még egészen máshogy nézett ki.
A SlashFilm szúrta ki, hogy Carlos Huante művész nemrégiben az Instagramon megosztott néhány korai tervet az alakváltó karakterről, még abból az időszakból, mielőtt a Warner Bros. hivatalosan is áment mondott volna a projektre.
Még azelőtt dolgoztam rajta, hogy zöld utat kapott volna. Eleinte nem volt világos, mit terveznek vele, de kiderült, hogy egy eredettörténetről van szó. Ebből a képből már egyértelműbbé vált, hogy inkább egy horrorfilm lesz belőle, mintsem egy tipikus Batman-szupergonosztevő – ami nekem teljesen megfelel. Én szerettem volna teljesen kidolgozni az Agyagpofa-szörnyalakot, de csak egy hétre vettek fel, és még ez is megterhelőnek tűnt a költségvetésük számára... furcsa idők...
Érdekesség, hogy az önálló Agyagpofa-filmen eredetileg a horrorspecialista Mike Flanagan dolgozott, mielőtt még a DCU-hoz került volna a projekt, végül azonban James Watkins rendezhette meg a filmet, a forgatókönyvet pedig Hossein Amini dolgozta ki, bár Flanagan szkriptjét alapul véve.
Borítókép forrása: Warner Bros.