• Most vasárnap kerül megrendezésre a #FreeFortnite Kupa
  • Mely az utolsó olyan megmozdulás lesz, amin minden platformról részt vehetünk
  • A nyeremény pedig többek között egy gonosz alma skin

Tovább mérgesedik a helyzet az Epic és az Apple (valamint a Google) között, miután a Fortnite szűrét kitették az App Store-ból és a Play Áruházból is, amiért a fejlesztők megpróbáltak a saját szakállukra V-Bucks-csomagokat árulni mindkét platformon. Az Epic már eddig is odaszúrt párszor a két másik vállalatnak, most pedig bejelentették, hogy augusztus 23-án megrendezik a #FreeFortnite Kupát, ahol még egyszer utoljára minden platform együtt játszhat.

A kupán ráadásul nyeremények is lesznek, melyekkel a stőddió próbál még egyet odaszúrni az Apple-nek. Aki ugyanis a kupa ideje alatt összegyűjt tíz pontot (egy-egy pont jár a pályán eltöltött minden harmadik perc és minden gyilkosság után, míg a győzelem tíz pontot ér), az egy gonosz alma skint kap, ami már az egész pereskedést felvezető, 1984-at feldolgozó „reklám”-ban is szerepelt, míg régiónként a legtöbb pontot szerző játékos egy Free Fortnite feliratú baseball sapkával lesz gazdagabb.