A Codemasters kiadásában, és a francia Asobo fejlesztésében álló Fuel ötezer négyzetmérföldnyi (csaknem 13 000 négyzetkilométer!) területet fog a rendelkezésünkre bocsátani, amit a versenyre hangolt kocsikkal, illetve quadokkal szabadon bejárhatunk.

Ezen a hatalmas terepen változatos helyszínekkel fogunk találkozni, a cunami sújtotta tengerpartoktól kezdve a havas hegycsúcsokon át a kietlen sivatagokig, sőt még a Grand Canyonban is versenyezni fogunk.

A történet egyszerű, mint egy pofon. Egy alternatív jelenben vagyunk, ahol a klímaváltozás szinte teljesen tönkretette a bolygót. Itt a versenyőrültek egy új fajtája száguldozik a kietlen tájakon, miközben nyaktörő mutatványokat hajtanak végre. A nyertes jutalma az egyetlen értékes dolog: a benzin.

Az Asobo egy szerintük forradalmain új grafikus motor használatával élethű napszakváltozást, és dinamikusan változó időjárási viszonyokat épített be játékába. A versenyzők nem fogják megúszni a természet szeszélyeit sem, mert lesznek pusztító tornádók, vakító hó- és homokviharok, és hatalmas villámokkal kísért felhőszakadások is.

A multiplayer sem fog elmaradni, tizenhatan mérkőzhetünk majd egymás ellen.

A megjelenés 2009-ben lesz Xbox360, PS3, és PC platformokra. Egyelőre se kép, se videó, de az ígéretek szerint a holnap kezdődő GC-n többet fogunk megtudni.



Friss: Hamar mondtam, hogy nincs videó, hiszen befutott az első mozgókép. Hallhatjuk és láthatjuk a fejlesztőket beszélni arról, amit korábban már leírtam, de a hangsúly azon van, hogy picit belepillanthatunk magába a játékba is.