• Bemutatkozott a Marrvel’s Avengers játékmenete is a gamescomon
  • Ezután pedig a játék igazgatója arról beszélt, hogy csak egy pre-alpha verziót láthattunk
  • A finomhangolás során pedig még bármi változhat
  • Bár olyan drasztikus átalakításoktól már nem kell tartanunk

Az idei gamescomon végre mozgás közben is megcsodálhattuk a Crystal Dynamics legújabb játékát, a Marvel’s Avengerst, nem sokkal később pedig a játék rendezője, Casey Lynch, is megszólalt, aki egy interjúban arra igyekezett felhívni a figyelmünket, hogy amit itt és az E3-on láttunk, az csak egy pre-alpha verzió, így még gyakorlatilag bármi változhat a megjelenésig.

Érdekesség, hogy mikor a rajongók egy része felhördült az E3-as trailerben látott karakterek kinézete miatt, a fejlesztők még azt mondták, hogy ezek a végleges karaktermodellek, nem terveznek rajtuk változtatni. A két nyilatkozat közti ellentmondást pedig a Square Enix egyik szóvivője oldotta fel, aki úgy pontosította Lynch nyilatkozatát, hogy bár igaz, hogy bármi megváltozhat, a változások alatt elsősorban kisebb finomhangolásokat kell értenünk: részletgazdagabb karaktereket, jobb fény-árnyék viszonyokat és más egyéb apróságokat.

marvels-avengers-csipet-csapat.png