Mindenek előtt tartozom egy vallomással. Tudom, hogy egyeseknek mekkora klasszikusnak számít a Ghost of Tsushima, én viszont sosem értem a végére. Szimplán nem kötött le a történet, nem kapott el annyira a játékmenet sem, és valamiért állandóan ráuntam. Elvittem majdnem a legvégéig már, de valahogy mindig találtam másik játékot, amire érdemesebbnek találtam rááldozni a szabadidőmet. A Ghost of Yōtei ellenben az első pillanattól kezdve be tudott rántani, és talán épp Acu személyesebb bosszúhadjárata miatt, de annyira lefoglalt, hogy végül ki is maxoltam. Acu története viszont nem ért még véget, pontosabban itt van nekünk a Szekigahara visszhangjai, ami egy vadonatúj régióval és egy igencsak érzelmes extra történetszállal egészíti ki az alapjátékot.
A frissen megjelent DLC középpontjában ezúttal Nagato áll, akinek megvan a közös, és igencsak viharos múltja Acuval. Az egész bővítmény ott veszi kezdetét, hogy felfedezzük Nagato, a Jóképű plakátját a fejvadász-táblán, innentől pedig csak követnünk kell a szelet, és hamarosan megtalálhatjuk az átjárót az Asoro lankáira. Direkt nem szeretnék mélyebben belemenni a részletekbe, de legyen elég annyi, hogy ez a helyszín már csak azért is fontos, mert korábban a Kígyó uralkodott felette. Az iszákos elmebeteg ugyebár az első komolyabb boss volt az alapjátékban, ám ezúttal visszatérünk hozzá, pontosabban egyfajta emlékéhez. A Kígyó már halott, csakhogy mások is szeretnének a helyébe lépni. A környéket a Viperák uralják, akik a kitaszítottak közül is ki lettek taszítva, így kvázi semmi veszítenivalójuk nincs. Halomra gyilkolják a helyi népet és a vadállományt egyaránt, miközben azon versengenek, hogy ki legyen az új Kígyó. Hamar ráakadunk Nagatóra, kalandjaink pedig közösen folytatódnak, miközben helyi kemény legények és egy titokzatos arany-szállítmány is bekerül a képbe. Időrendben valahol az alapjáték közepén járunk a DLC-ben, vagyis Acunak ez csak egy kitérő a Jótei Hatok levadászása közepette, viszont természetesen Szaitó nagyúr ezúttal is képes beleköpni a levesünkbe. Célunk ugyancsak a vidék felszabadítása az elnyomás alól, miközben Nagatóval is feltépünk pár régi sebet.
A Szekigahara visszhangjai tulajdonképpen egy újabb sztorifejezet, tehát nagyjából ugyanannyi játékidővel számoljatok. Én egy délelőtt alatt vígan ki tudtam pörgetni, és utána már csak az új régió kipucolása maradt hátra, hiszen ezúttal is került be pár mellékküldetés, és egyéb ismerős dolgok. A DLC története egyébként annyira nem vágott padlóhoz, itt-ott egy kicsit érzelmesebb és flashback-jelenetek szintjén még három évvel korábbra, egy igencsak nagy csatába is visszatérhetünk általa, de nagyjából az első perctől fogva sejtettem, hogy mi lesz a végkifejlet. Ettől függetlenül le tudott kötni, vitt előre, és teljesen jól illeszkedik a Jótei Hatok utáni keresés többi részéhez. Nagato sokkal érdekesebb figura, mint az alapjáték bármelyik mellékszereplője volt, úgyhogy élveztem a közös küldetéseket, illetve ő legalább a harcban is be tud segíteni. Ha nyíllal lövöldöznétek, akkor ki lehet jelölni neki célpontokat, így szó szerint két legyet üthettek egy csapára. Egy új nyilazási taktikát is el lehet sajátítani általa, amivel három célpontot jelölhetünk ki egyidejűleg, majd gombnyomásra Acu mindhárom koponyájába lő egy-egy nyílvesszőt, kicsit a RDR-ből a Dead Eye-hoz hasonló módon. Én ezt elvétve használtam, nagyobb tömegnél jól tudott jönni, de a masszív fegyverek beemelését jobban tudtam értékelni. Ezek baromi nagy, súlyos fegyók, amik elhasználódnak pár csapás után, de akkorát sebeznek, hogy még a talpig páncélban arcoskodó ellenfeleket is pillanatok alatt sushivá lehet gyalulni velük.
Nagyon vicces, ahogy Acu saját magánál kétszer akkora buzogányokat lóbál, de némelyik összecsapásnál tényleg jól tudnak jönni. Látványügyileg egyébként egy tapodtat nem lépett előre a játék, ami egyáltalán nem negatívum, láthatjátok a képeken, hogy továbbra is nagyon szép az összkép, viszont az új régió talán egy fokkal kevésbé mutatós, mint az eddigiek. Lehet élelmiszer-raktárakat fosztogatni, hogy a helyi népeknek ne korogjon a hasa, ugyanúgy vannak arany tollazatú madarak, amiket lehet követni érdekes helyszínek után, illetve ezúttal a farkasunk is nagyobb szerepet kap, mint eddig, vagy legalábbis adtak neki egy jópofa melléksztorit. Egy-két bugba azért belefutottam, például egyszer egy mackó testvér beragadt a szkriptelt beszélgetés közé, máskor meg Nagato mászás-animációja ragadt be és öt percig lógott a kötélen. Ezek persze apróságok, és biztosan patchelik majd őket, úgyhogy nem is szeretnék kötekedni. Ahogy említettem, maga a sztori egyáltalán nem hosszú, a teljes bővítmény kimaxolása is maximum egy napot vehet el az időtökből, amit persze nem úgy kell érteni, hogy akkor 24 órán keresztül nyomjátok, hanem mondjuk délelőtt és délután is beletesztek pár órát, aztán már ki is lett pucolva a terület. Természetesen lehet több új páncélt összeszedni, hőforrásokat keresni, kozmetikai cuccokat, például vadiúj kalapokat és maszkokat összeszedni, de túl sokat azért ne várjatok ettől a kiegészítőtől. Inkább vegyétek úgy, hogy egy extra fejezet az alapjáték mellett, ami méltó módon illeszkedik Acu bosszúhadjáratába.
A Complete Edition egyébként tartalmazza a Fejvadász módot és ide is bekerült a Legends , csak úgy, mint annak idején a Tsushimába , vagyis lehet kooperatív-módban hadakozni, négyfős portyákkal, választható kasztokkal és persze egyedi jutalmakkal. Ha lecsaptok a fullos kiadásra, akkor ezeket is mind megtalálhatjátok benne. Engem leginkább a sztori-bővítmény érdekelt, ezért készítettünk erről videót is (YouTube-on megtaláljátok!). A Szekigahara visszhangjai kifejezetten ajánlott mindazoknak, akiknek bejött az alapjáték, hiszen egyrészt sokkal jobban megismerhetitek Acu múltját, másrészt ha platináztátok a Yōtei-t és nincs mit csinálni, akkor tessék, ezzel kaptok egy vadonatúj térséget, ahol megannyi érdekesség és felfedeznivaló vár! Én a magam részéről teljesen jól elvoltam vele, abszolút lekötött arra a pár órára, amíg tartott, viszont a Tsushimához ez sem hozta meg jobban a kedvem, sorry! Nálam valamiért Acu kalandja sokkal jobban be tudott találni, emiatt pedig egyfajta régi ismerősként üdvözöltem, amikor ismét beléptem a játékba. Szerintem a Ghost of Yōtei egy klassz játék, és ha közületek bárkinek ugyanez a véleménye, akkor neki tényleg meleg szívvel tudom ajánlani a Szekigahara visszhangjait – nem fog benne csalódni!
A tesztkódot köszönjük a PlayStation Magyarországnak!
Borítókép forrása: Sony Interactive Entertainment
