Elég nagy esély van arra, hogy az Amazon élőszereplős God of War-sorozata is beállhat a jól sikerült videójáték-adaptációk közé, hiszen az ezerszer bizonyított Ronald D. Moore (Csillagközi romboló, For All Mankind, Star Trek, Outlander – Az idegen) a produkció showrunnere. A közelmúltban viszont nem a várható minőség miatt került be a hírekbe a Santa Monica Studio játékain (nevezetesen a 2018-as God of Waron és annak folytatásán, a God of War Ragnarökön) alapuló széria, hanem azért, mert egy súlyos sérülés miatt a stúdió lecseréli a Kratost megformáló Ryan Hurstöt, méghozzá A galaxis őrzői-filmek láthatatlan emberére, Dave Bautistára. Christopher Judge többek között erről a cseréről is ejtett néhány szót a Fan Expo Canada során, de talán ennél is fontosabb, hogy elárulta, miért mondott nemet a finoman szólva is testhezálló szerepre.
„Beszéltünk [az unokámmal], és azt gondoltam: »Istenem, micsoda örökséget hagyhatok az unokámnak.« Szóval elkezdtem edzeni. Nagyobb lettem” – mondta Kratos hangja a panelbeszélgetésen, amelyen a Collider is részt vett. „Aztán szembejött a valóság. Hiába olvastam [a szöveget], egyszerűen képtelen voltam memorizálni a soraimat, holott ezzel soha nem volt problémám. A testem és az elmém pedig elkezdte azt súgni: »Nem akarod ezt csinálni.« 33-tól 44 éves koromig a Csillagkapu egyik főszereplője voltam, aztán befejeztem. Most, 62 évesen, egyszerűen nincs kedvem újra így élni” – tette hozzá.
Christopher Judge tehát egy rövid ideig nagyon is komolyan gondolta, hogy harmadszorra a félisten bőrébe bújik (ezúttal lényegében szó szerint), ám a korral sajnos a nagy Teal'c sem képes dacolni. "Nem akartam ezt csinálni. Nem akartam 62 évesen napi 16-18 órát dolgozni, állandóan diétázni és edzeni" – fogalmazott a Csillagkapu sztárja. Ami a színészcserét illeti, Judge tökéletes választásnak tartotta a Thort megszólaltató Ryan Hurstöt, de reméli, hogy Dave Bautista is helytáll majd a szerepben. Az egészségéért viszont aggódik egy kicsit, az elmúlt időkben ugyanis rengeteget fogyott a pankrátorból lett színész, ezért a szerepért viszont muszáj lesz ismét magára pakolnia néhány kiló izmot. Ti örültetek volna, ha a játékok után a sorozatban is ő alakítja Kratost, vagy szerintetek is túl idős egy élőszereplős adaptációhoz?
Borítókép forrása: Santa Monica Studio