Gran Turismo Sport: Jövő héten kezdődik a zárt béta

A Polyphony Digital bejelentette, hogy mikor indul a Gran Turismo Sport zárt bétája, és az milyen lehetőségeket fog tartalmazni.

Az első próbakörre az Egyesült Államokban fog sor kerülni, de az öreg kontinensen élőknek is lesz lehetőségük kipróbálni az online versenyekre fókuszáló GT Sportot, a bétára itt lehet jelentkezni. Az USA-ban élők március 17-től ülhetnek volán mögé, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az európai kör mikor kezdődik, a szerencsés kiválasztottak e-mailben kapnak értesítést.

És hogy mi vár a virtuális pilótákra? Több aszfaltcsík, jónéhány autó-osztály, az egész tesztidőszak alatt cserélődni fognak a kipróbálható versenyhelyszínek és négykerekűek, illetve a szerverek - szokás szerint - csak meghatározott ideig lesznek nyitva. 

A bétában lehet először működés közben látni a Driver Profile-t, ami két dolgot mér. Egyrészt a sportszerűséget, azt, hogy a versenyző mennyire tisztán játszik (Sportsmanship Rating), másrészt azt, hogy mennyire versenyez jól (Driver Rating). Ez a két érték fogja meghatározni azt, hogy minden versenyen azonos képességű pilóták mérkőzzenek meg egymással - vagyis az egyensúlyt ezzel akarják fenntartani.

Szerencsére nem ez lesz az egyetlen próbakör, a jövőben lesz még alkalom és így lehetőség hogy mindenki tesztelhesse a versenyzői kvalitásait.