Bár a GTA 5 PC-s változata mellett kampányoló petíciót már 650 ezer játékos kanyarította alá (ami persze még nem éppen a vágyott egymillió), a Rockstar továbbra sem hajlandó bejelenteni vagy legalább elismerni, hogy készül az asztali számítógépes átirat. Ennek ellenére néha fel-felbukkan egy-egy morzsa, ami a PC-s port felé vezeti a reményt kergető játékosokat.

Így történt most is, ezúttal a PC Gamer magazin kapart össze ilyen nyomokat, méghozzá egy 150 oldalas hibanaplóból, amit a Rockstar 2009 áprilisától 2013 augusztusáig vezetett, és 170 utalást tartalmaz a PC-s változatra. Olyan információkat szedtek ki e naplóból, mint Directx 11 támogatás, 64 bites rendszeren történő tesztelés és szmogos időjárás beállítás. A napló állítólag tavaly szeptemberben szivárgott ki egy akkor még publikus Google Drive szerverről, XML formátumban, és a létezése nyílt titok volt a GTA fórumokon.

gta-5-bug-list.jpg

A GTA 5 hibanaplójának egy részlete, benne utalás szmogos időjárás beállításra, DX11-re, és egyéb PC-s bugokra.

Emellett a PC Gamer azt is tudni véli, hogy a GTA 5 PC-s változata márciusban érkezik, méghozzá 12-én, mindezt két dologra alapozza. Az első egy Thiago Diniz nevű úriember szava, aki a brazil Nuveem online bolt feje, és a következőket találta mondani: „Szerintem nincs miről beszélni. Megerősítették már. A tervek szerint márciusban jön PC-re, ha nem tévedek, 12-én.” A másik megerősítés az Amazon német részlegének egy képviselőjétől jött, aki az ügyfélszolgálaton ugyanezt a dátumot adta meg a vásárlók kérdésére. Ha szkeptikusak maradunk, senki sem fog minket hibáztatni, hiszen az Amazon ügyfélszolgálata és egy brazil kiskereskedő nem számít éppen autentikus hírforrásnak. De ki tudja, lehet, hogy éppen ők tudják jól, és márciusban már tényleg játszhatunk mi, PC-sek is az USA legkelendőbb játékával.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!