A Doug Liman (A holnap határa, Mr. és Mrs. Smith, Hipervándor) által rendezett Országúti diszkó (Road House) első előzetesét látva többen is szkeptikusak lettek, mondván, hogy az alkotás egyáltalán nem tükrözi az 1989-es, Patrick Swayze főszereplésével készült eredeti szellemiségét, ám tekintve, hogy nem rebootról, hanem inkább egy újragondolásról van szó, ez azért nem annyira volt meglepő. Az opusz 2024. március 21-én került be a Prime Video kínálatába, és bár a kritikusokat nem igazán nyűgözték le a látottak (57 ponton áll Metacriticen), a nézőket nagyon is érdekelte, hogy mennyire gyúrta ki magát Jake Gyllenhaal, aki egy Dalton nevű, korábbi középsúlyú UFC-bunyóst alakít a filmben.
Olyannyira, hogy már az első két hét után 50 milliós nézettséggel büszkélkedett a produkció, ami miatt szinte magától értetődő volt a folytatás bejelentése – addig üsd a vasat, amíg meleg, ugyebár. Az már a leleplezés után kiderült, hogy Liman nem tér vissza a második felvonásra (az alkotó élesen bírálta az Amazont, amiért az mozivászon helyett kisképernyőre küldte az alkotását), és bár úgy tűnt, a sokszor bizonyított Guy Ritchie veszi át a stafétát, ebből sajnos nem lesz semmi.
A Deadline számolt be róla, hogy mégsem a Blöff, a Sherlock Holmes, az Úriemberek és A szövetség (amiben egyébként szintén Gyllenhaal játszott) rendezője hozza tető alá a folytatást, ami különösen rossz hírnek mondható, hiszen az ő stílusához nagyon is illett volna ez a sztori. A portál úgy tudja, hogy az Amazon MGM Studiosnál továbbra is prioritást élvez a produkció (az előd sikerének fényében ez nem meglepő), így a cég továbbra is őszi forgatással számol, ennek érdekében pedig gőzerővel keresi az új direktort. Bízzunk benne, hogy sikerül rálelni a megfelelő alkotóra, mert bár az Országúti diszkó egészen biztosan nem válik egyetemi tananyaggá, bőven elég szórakozást kínált ahhoz, hogy izgatottan várjuk a folytatást.
A borítóképek forrása: About Amazon, Amazon Ads