• 86 éves korában betegség miatt elhunyt Charles Grodin
  • Robert De Niro jó embernek, Steve Martin a legviccesebb embernek nevezte őt
  • Grodin játszott A piros ruhás nőben, az Éjszakai rohanásban és a Beethoven-filmekben

86 éves korában connecticuti otthonában elhunyt gyerekkorunk egyik kedvenc nevettetője, Charles Grodin. Az amerikai színész-komikus, akit még 2016-2017-ben is számos produkcióban láthattunk, rákos megbetegedésben szenvedett. Néhány kollégája máris méltatta őt. „Chuck ugyanolyan jó volt emberként, mint színészként” – mondta róla Robert De Niro, akivel az Éjszakai rohanásban játszottak együtt, Steve Martin pedig az egyik legviccesebb embernek nevezte, akivel valaha is találkozott.

Grodin pályafutását a New York-i Broadwayn kezdte, majd a hatvanas évek végén találták meg első emlékezetesebb szerepei: feltűnt a Rosemary gyermekében (1968) és A 22-es csapdájában (1970), ill. főszerepet kapott Cybill Shepherd oldalán a The Heartbreak Kid (1972) című vígjátékban. Karrierje csúcsát a nyolcvanas években érte el A piros ruhás nő (1984) és Az éjszakai rohanás (1988) című filmekkel, majd láthattuk a kilencvenes évek elején a Beethoven-szériában és a Dave-ben.

Nyugodjon békében!

210518-one-time-use-charles-grodin-midnight-run-ew-218p.jpg
(A kép forrása: NBC News)

Forrás: MTI