Az eset tavaly májusban egy novoszibirszki internetkávézóban történt (az orosz bíróság csak most hozta nyilvánosságra a történteket), ahova két fiatal srác, Alekszej és Alekszandr elindultak, hogy a közkedvelt Counter-Strike-kal játszanak, ám a 17 éves Alekszej sorozatosan szitává lőtte a 14 éves Alekszandrt, aki emiatt úgy bepipult, hogy többször is összeverekedett a haverjával. A netkávézó személyzete azonban mindig közbeavatkozott, de különös módon a gyerekek szüleit nem értesítették, ezért is történhetett meg az, hogy később, miután némi alkoholt is elfogyasztottak, Alekszandr távozott, de nem ment messzire, ugyanis kint egy barátjával együtt megvárta Alekszejt, abból a célból, hogy elintézzék a nézeteltérésüket, de ezúttal már a netkávézó munkatársainak közbeavatkozása nélkül.

Miután Alekszej hajnali három óra magasságában otthagyta a kávézót, Alekszandr egy téglával többször fejbe verte, majd megpróbálta elásni a hulláját, de csak félig sikerült neki. Másnap reggel a helyi lakosok rátaláltak az élettelen testre és azonnal értesítették a hatóságokat, akik négy év nevelőintézeti fogsággal sújtották a bűnös fiatalt.