• Új DLC-csomag jelent meg az Elden Ring PC-s fájljai között
  • Ami alapján közel lehet a Shadow of the Erdtree megjelenése
  • Ezt támasztja alá a PureArts februárban debütáló terméke is

Lassan két éve annak, hogy megjelent a FromSoftware díjnyertes akció-RPG-je, a soulslike formulát nyílt világba ültető Elden Ring, annak régóta bejelentett DLC-je azonban még mindig nem látott napvilágot – a rajongók legnagyobb bánatára. Ennek oka vélhetően abban keresendő, hogy a szokásosnál nagyobb bővítményen dolgozik a stúdió (a jó munkához pedig ugyebár idő kell), a jelek szerint azonban már nem lehet túl messze a várva várt debütálás, legalábbis erre utal egy nemrégiben tett új felfedezés.

gd43ggxuaaagmx.jpg

A Ziostorm nevezetű X-felhasználó szúrta ugyanis ki, hogy néhány nappal ezelőtt új DLC-csomaggal bővült a program PC-s verziója (a megjelenése óta először), és bár korántsem biztos, hogy a pakk a fent említett expanziót takarja, mivel mást nem igazán jelentettek be a programmal kapcsolatban, így több mint valószínű, hogy arról van szó. Pláne, hogy állítólag február 25-én érkezik a Thrustmaster új, Elden Ringhez kapcsolódó kontrollere, emellett pedig a PureArts első olyan terméke is februárban válik elérhetővé, ami a FromSoftware sikercíméhez köthető. Ha mindehhez hozzávesszük az alapjáték megjelenési dátumát (2022. február 25.), akkor már elég nehéz nem észrevenni az összefüggéseket – remélhetőleg a stúdió is így gondolkodik, és a szóban forgó hónap végére időzíti a Shadow of the Erdtree érkezését.