• Úgy tűnik, Kodzsima mégsem egy horrorjátékon dolgozik
  • Legalábbis Itó Dzsundzsi szerint
  • Aki bevallotta, hogy Kodzsima ajánlata, miszerint dolgozzanak együtt, nem volt olyan komoly

Múlt hét vasárnap röppent fel a hír, hogy lehet, Kodzsima a Silent Hills után egy újabb horrorprojektbe fogott. Ráadásul a pletyka nem is tűnt alaptalannak, hiszen egy ismert és elismert horror manga atyja, Itó Dzsundzsi, nyilatkozatára támaszkodott: Dzsundzsi egész pontosan a Comic Con keretein belül mondta azt, hogy beszélt Kodzsimával egy horrorjátékról, és ezután a legendás rendező meg is hívta őt a projekten dolgozó csapatba.

silent-hill-200524-3.jpg

A rajongók persze egyből rávetették magukat erre a nyilatkozatra, ami abszolút érthető, tekintve, hogy Kodzsima legutóbbi horrorjátéka, a Silent Hills játszható demója, is milyen vérfagyasztó lett, azonban Dzsundzsi nemrég pontosította a nyilatkozatát, hangsúlyozva, hogy nem konkrét címekről beszélgettek Kodzsimával. Szerinte egyszerűen csak annyi történt, hogy egy rendezvényen összefutottak, és a legendás rendező azt mondta, hogy ha felmerül valamilyen lehetőség, akkor lehet, keresni fogja a művészt.