• Körülbelül fél éve jelent meg a Death Stranding
  • Mely egy igencsak megosztó játék lett
  • Ettől függetlenül azonban remekül teljesített a pénztáraknál

A Death Stranding alighanem a tavalyi év egyik legmegosztóbb játéka volt. Sokan imádták a játékosok közül, és a kritikusok is igen magas pontszámokkal jutalmazták általában, viszont volt egy olyan réteg is, aki szerint nagyon monotonra és unalmasra sikeredett Kodzsima játéka. Ez a kettősség azonban a jelek szerint nem nyomta rá a bélyegét a Death Stranding üzleti teljesítményére, nemrég ugyanis a legendás rendező egy interjúban elárulta, hogy a program visszahozta a fejlesztési költségeit, azaz anyagilag sikeres lett.

De nem csak a piszkos anyagiak kerültek elő a beszélgetés során, Kodzsima ugyanis a jövőről is beszélt egy kicsit. Elárulta például, hogy a Kojima Productions következő játéka még nagyon gyerekcipőben jár, illetve kitért arra is, hogy nemrég össze akart hozni egy nagyobb, közelebbről meg nem nevezhető projektet, mely sajnos végül szétesett, és így már nem lehet belőle semmi, ez pedig saját bevallása szerint nagyon bosszantja.

Ti milyen játékot látnátok szívesen legközelebb tőle?