pcguru-ajanloffftt3590x150.jpg

Az AG254FG már az első pillantásra sem tagadhatja le, hogy egy igazi gamer monitor. A lábazat fő dizájnjegyei  a kétujjas “csirkeláb” és a vörös fekete-színvilág  továbbra is megmaradtak, de laposabb elemekből épül fel. A masszív fém tartó mentén fel-le mozgatható, forgatható és billenthető a képernyő, melynek hátulján egy fényes, vörös logó hirdeti hovatartozását, és további három-három, kapocsra emlékeztető formában tört LED-csík díszíti. És ha már a díszkivilágításnál tartunk, az oszlopba beépítve egy kivetítőt is találunk, mellyel az asztalunkra vetíthetjük a gyártó logóját, ha másért nem, hát a miheztartás végett.

Szintén a hátlapot töri meg az OSD-menüben való kotorászáshoz alkalmas joystick, mely szemből a jobb oldali alsó szegmensben bújik meg, és pontosan kell tudni, hogy hova nyúljunk, ha elsőre meg szeretnénk találni. Szerencsére egy kis extrának hála ezt a nyűgöt is megspórolhatjuk: egy külön portra csatolható kontrollerrel bármikor könnyedén navigálhatunk a menüben, sőt előre beállított profilok között is egyetlen gombnyomással válthatunk. További extraként az oldalról és felülről beszivárgó fény ellen paneleket is szerelhetünk a monitor oldalára, amitől a külső szemlélő számára úgy nézünk ki, mintha egy túlméretes periszkópba bámulnánk. Láttunk már hasonló megoldást, akkor sem voltunk tőle elájulva, személy szerint oldalról nem kap visszaverődő fényt a monitorom, így számomra felesleges, de biztos van, akinek hasznos ez a kiegészítő.

ag24fg-01.jpg

Maximalizmus, túlzások nélkül

Az alulról elérhető portok között egy négy USB-portból álló (Type-A, 3.2) komplett szigetet, és mellette egy USB-t (Type-B, 3.2) kapunk (egyik töltésre is alkalmas). Továbbá két HDMI (2.0) és egy DisplayPort (1.4) a jussunk a szokásos sztenderd 3,5mm-es jack ki- és bemeneten felül, mely mellett a már említett távirányító és a külső tápellátás csatlakozója lapul. Mivel csupán a jó öreg FHD (1920×1080) képpontot kell megpörgetni 360Hz-en, így épp elegendő a rendelkezésre álló sávszélesség, és nem reklamálunk magasabb verziószámú csatolófelületek után. Ezzel pedig le is lőttük a monitor fő vonzerejét: a maximálisan elérhető másodpercenkénti 360 képkocka és az IPS panel házasságának köszönhetően egy fantasztikusan gyors és tökéletes színhűséggel bíró monitort kapunk. Mondjuk 180 fps fölött már igazán sasszem kell, hogy éles helyzetben észrevehető legyen a különbség (erre ideális teszteken észre lehet venni az eltéréseket), de 360 fps-en szinte tökéletes, majdhogynem pixelpontos képet kapunk bármilyen helyzetben.

Maga a panel nemcsak adataiban fantasztikus, hanem képminőségében is: túlzás nélkül állíthatom, hogy ennyire egyenletes uniformitással rendelkező háttérvilágítással talán még nem is találkoztam. Sehol egy fényes folt vagy egyenetlen feketeség. Persze az IPS technológiából adódó ragyogás a betekintési szög függvényében halványan tetten érhető, de ezt az árat, úgy vélem, személy szerint érdemes megfizetni azért, amit a monitor nyújt minden más fronton. Mondjuk a HDR-tanúsítványt továbbra sem sorolnánk ide, a monitor saját bevallása szerint 450 nites maximális fényerőre képes, ami előtt nem fogunk lebarnulni, de az igazi HDR-élményt sem élhetjük át.

ag24fg-02.jpg

A már sokat emlegetett 360Hz-es képfrissítéssel gyakorlatilag nullára redukálható mindennemű LCD-monitorokra jellemző képhiba. Az alacsonyabb képfrissítéseknél jelentkező elmosódás és csóvahúzás továbbra is sajátja, Meglepetésemre az általam nem túl nagyra tartott, csak mérsékelten használt ‘overdrive’ funkció sem okozott (még maximális túlhajtásnál sem) semmiféle “szellemképet” (pixel overshoot). De bekapcsolásával sem tapasztaltam számottevő különbséget a kontraszt minimális változásán kívül. Ezen a panelen szinte teljességgel fölöslegessé vált a funkció, ahogy az ULMB (ultra low motion blur) is.

És még extrákra is futotta

A különféle Nvidia funkciók jelenléte pedig már csak hab a tortán: a G-Sync-et mostanra már nem kell bemutatni, de a Latency Analyzer talán elvisel némi magyarázatot. A funkció lényege annyi, hogy az egérkattintás és a monitoron történő változások közötti időtartamot méri, ezzel tulajdonképpen a rendszerre jellemző teljes látenciát mérhetjük le, többé-kevésbé pontosan. A gyakorlatban a monitor OSD-jéből felkonfigurálható az a téglalap, melyben a rendszer figyelni fogja a kattintásokra adott reakciót, hirtelen képi változásokat (pl. torkolattűz), és kiírja az eredményt a kattintástól a megjelenésig. Ehhez természetesen egy Nvidia videokártyára is szükség, valamint a teszt idejére az egeret is a monitor megfelelő portjába kell kötni.

ag24fg-04.jpg

A teljes rendszer-látenciát pedig a legújabb GeForce Experience szoftverrel nyerhetjük ki, ahol egy egész sor összetevőre bontva kapjuk meg a késleltetésben résztvevő egységek szerepét. Ez persze csupán egy kész helyzet elé állít, melyet legfeljebb hardverünk cseréjével tudunk javítani valamelyest, így igazi hasznát azok veszik, akiknél tényleg a játékokban mérhető milliszekundumokon múlik a megélhetés. További segítség a játékosok számára a monitoron külön kapcsolható fps-számláló és a hardveres célkereszt.

A 2×5 W teljesítményű DTS-technológiával felszerelt hangszórók egész tűrhetően szólnak, még mélyhangokat is fel lehetett fedezni, de dübörgő basszusokra mélynyomó híján már nem futja, ahogy a magas hangok is kicsit fémesebben, szilánkosabban szólnak a kelleténél. De mindent összevetve messze az átlag fölötti a teljesítménye  ami amennyire dicséretnek hangzik, legalább annyira lesújtó vélemény is egyben. De ha a szükség úgy hozza, fülünk gyilkolása nélkül át lehet vészelni vele azt az időszakot, amíg meg nem érkezik a tönkrement füles helyett a másik, vagy az új hangrendszer.

ag-24fg-05.jpg

Csillagos ötös

Az AOC AG254FG idehaza nagyjából 280 ezer forintos áron már kapható, ami nem nevezhető olcsónak, ez tény. Mindenesetre a teljesítménye minket meggyőzött arról, hogy ez az IPS-panel bőségesen megéri az árát, ha ki tudjuk hajtani belőle a lehető legtöbbet. De még ha kellően erőteljes hardver híján nem is tudunk ennyit kipréselni belőle, önmagában a panel minősége egészen lenyűgöző. A további extrák ugyan főleg önmegnyugtatásra vagy esportolóknak hasznosak, a dizájn pedig általában másodlagos, az AG254FG minden fronton prémium minőséget képvisel.