pcguru-ajanlott2590x150.jpg

Pár hónappal ezelőtt már vendégül láthattunk két tollas apróságot, a Ducky Mecha Mini és a Feather Blue Edition személyében, most pedig a tajvani gyártó újabb billentyűzetét koptathattuk kedvünkre a Ducky One 3 SF személyében. Ami, mint kiderült, kacsás márkajelzése ellenére egy igazi ragadozó.

A Ducky One 3 SF egy letisztult, mindössze néhány apróbb, mutatós grafikával díszített fekete dobozban érkezik, így szerencsére a megszokott, promóciós képek armadáját az arcunkba toló csomagolásokkal ellentétben megőrzi a meglepetés varázsát. A kisméretű dobozban már-már múmiákra emlékeztető gonddal becsomagolva, halotti maszkként, egy később is használható műanyag védőpanel alatt, egy zacskóba rejtve várja a billentyűzet, hogy kiszabadítsák szűkös sírhelyéből. Alatta egy switchekkel kapcsolatos tájékoztató mellett találjuk meg a garanciapapírokat és apró extraként a szokásos kacsás matricákat, de ez persze nem minden. A készülék feletti kis rejtett, fekete fakk ugyanis még számos kincset tartogat, köztük a billentyűk cseréjéhez szükséges szerszámokat, egy lecsatolható USB-C/USB-A kábelt, valamint nem csupán egy-két, hanem összesen tizenkét alternatív billentyűt – köztük két Ducky logóval ellátottat –, amikkel tetszésünk szerint dobhatjuk fel pár lila színfolttal az egyébként hófehér billentyűzetet.

Kialakítása abszolút a hatékonyságot tartja szem előtt: nincsenek rajta parlagon heverő pontok, kihasználatlan felületek, és csökkentett mérete ellenére minden szükséges funkciót elérünk rajta, sőt talán még többet is az alternatív gombkombinációkkal. 627 grammjával nehéznek nem igazán mondható, ez a súly viszont pont elég ahhoz, hogy egyfajta masszív érzetet kölcsönözzön számára, és ráerősítsen, hogy nem egy olcsó, fröccsöntött darabról van szó. A billentyűk mellett ráadásul a Ducky One 3 SF magasságát és dőlésszögét is teljesen igényeinkhez szabhatjuk, a megszokott csúszásgátlók mellett ugyanis az alján két különleges lábbal is fel van szerelve, melyekből még egy-egy kisebb láb is kihajtható a stabilabb alátámasztás és a további beállítási lehetőségek kedvéért. 

A Cherry MX switchekkel ellátott Ducky One 3 SF használatkor visszaadja a mechanikus billentyűzetek jól ismert kattogását, azonban szerencsére jóval visszafogottabb módon, így senki sem fogja azt gondolni, hogy billentyűzet helyett éppen egy régi írógéppel nosztalgiázunk. A gombok leütése puha és kellemes, pont a kellő ellenállással, és természetesen az elmaradhatatlan RGB háttérvilágítással, melynek számos látványos módjából válogathatunk, de akár mi magunk is létrehozthatjuk saját fényjátékunkat.  

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A billentyűket és a switcheket persze a Ducky One 3 SF kialakításából adódóan bármikor gyorsan és könnyedén kicserélhetjük a mellékelt szerszámokkal, ha netán változnának az igényeink, ami újabb remek példa rá, hogy mennyire testreszabható darabról van szó. Senkit se csapjon be tehát a Ducky One 3 SF mérete, ugyanis nemcsak kompakt, de igazán sokoldalú billentyűzet is egyben, melyben minden megvan, amire az embernek játékhoz vagy munkához – netán mindkettőhöz – szüksége lehet. Használata nem csupán kellemes, hanem egyenesen élvezetes, ahogy billentyűről billentyűre pattognak ujjaink, tetszésünk szerinti színorgiával kísérve. Ha tehát egy kevés helyet foglaló, de minden igényt kielégítő billentyűzetet keresel, akkor ne riasszon el a mérges kacsás logó, a Ducky One 3 SF ugyanis garantáltan minden téren hatékony és hűséges társad lesz. 

Ha azonban valaki egy méretesebb billentyűzetre vágyna, az se menjen messzire, ugyanis hamarosan a Ducky egy másik, ilyen igényekre készült termékével is közelebbről megismerkedünk.