Az elmúlt hetekben kaptunk néhány terméket a PowerA nevű gyártótól, amely bár “csak” 2009-ben alapult, anyavállalata, a BDA, már 1984 óta foglalkozik különböző termékekkel, az évtizedek alatt pedig csak bővült a paletta, ami a Nintendo-kiegészítőktől az egyéb konzolos perifériákon át az igényes hangcuccokig terjed (LucidSound). Ebből az igen széleskörű kínálatból ezúttal mobilos és Xbox-os kontrollerre, valamint switches kiegészítőkre voltunk kíváncsiak, melyek közül utóbbiakat ebben a cikkben találhatjátok, hamarosan pedig érkezik az Xbox-kontroller tesztje is. Nálam első sorban az volt a kérdéses, hogy a 25 ezer forint környékén mozgó Pro kontrollernek mennyire képes a PowerA konkurenciát állítani, hiszen az egyértelmű, hogy az Aliról és társairól rendelhető kínai 'occó, kici' irányítók meg sem közelítik a hivatalos eszközök minőségét.

Társ az utazáshoz

Kicsit meglepett, hogy a kontrollerek mellé jött egy Pikachu 025-ös táska, ami a Switch és Switch Lite készülékekhez is ajánlott. A 20 dolláros (nagyjából 6000 forint) tok külsőre nagyon mutatós a Pikachu-s díszítéssel, anyagra rendben van, a készüléket biztonságban éreztem a használatával, illetve belül mindennek megvan a maga helye, így a kártyákat is szépen el tudjuk rendezni, ha valami hosszabb útra indulunk. A kiegészítő használata adja magát, egyszerű és praktikus, így ha valaki esetleg még nem ruházott be hasonlóra, ráadásként még Pokémon-rajongó is, akkor a Pikachu 025 kimondottan ajánlott vétel.

Itt is Pikachu!

És akkor itt az Enhanced Wireless Controller, ami szintén a Pikachu 025-ös verzióban (van amúgy Zelda, Overwatch és minden más) jutott el hozzánk, és ami 50 dolláros árcimkével (nagyjából 15 000 forint, de ezek itthon átlagosan 19 000 körül kaphatók) próbálja felvenni a versenyt. A doboz kifejezetten mutatós és jól dizájnolt, ahogyan a kontrolleren lévő illusztráció, díszítés is igényes, ilyen téren tehát nincs ok a panaszra. Sőt, némi töltés után, a Bluetooth 5.0-nak hála pillanatok alatt szinkronizálható a konzollal, onnantól pedig már mehet is a játék. Fontos, hogy a normál 4 ravaszon túl a kiegészítő hátoldalán, nagyjából a gyűrűs ujj közelében van mindkét oldalt egy ráadás gomb, amit a szintén hátul, alul-középen található programozással tudunk kívánság szerint kalibrálni.

Mindez nagyon jó, nagyon tetszetős és praktikus, sőt árban is érezhető némi különbség. Más kérdés, hogy a PowerA kiegészítője rezgő funkcióval nem rendelkezik, ami eleve hátrányt jelent, illetve elsőre kicsit túl könnyű, amolyan “utángyártott, piaci” érzete van a kontrollernek. Előny azonban a nagyjából 30 órányi játék egy töltés után, illetve a két évnyi garancia. Méretre teljesen jó, szinte tökéletes, avagy nem is túl kicsi, nem is túl nagy, bár ennél azért vannak méretesebb darabok is, ahogy a fogása is rendben van. Némi recézést vagy gumirozást elviseltem volna, pláne, hogy nem kifejezetten olcsó móka, de ez sem kimondottan negatívum, csak némi felesleges elégedetlenkedés.

Nano csúcstechnológia

Ugyanebben az árkategóriában versenyzik a Nano Enhanced Wireless Controller, ami hazánkba érve már szintén 19 000 forint magasságában érhető el, viszont egy kompaktabb, sokkal inkább prémium, de legalábbis minőségi érzetű kontrollert kapunk az Enhanced Wireless kistestvéreként. És a kistestvér szó szerint értendő, elvégre a kisebb méretű, de továbbra is mutatós dobozban egy ehhez illő, teljesen fekete irányító lapul, amihez még egy igényes kis szütyőt is kapunk. Méretben a Nano a háromnegyede az Enhanced Wirelessnek, de ugyanúgy megtalálhatók rajta a programozható gombok, illetve szintén Bluetooth 5.0-s szabvánnyal működik, rezgés nélkül, nagyjából 20 órás játékidőt biztosítva. Ami pozitívum: súlyra kicsit jobb érzetet kelt, mintha több lenne benne az anyag, emiatt a fogása is kellemesebb, bár ez is egy viszonylag átlagos, nem csúszós, de nem is kifejezetten izzadós tenyerekhez készített borítást kapott. Emellett PC-vel is működik, szóval ha asztali géped és Switched is van, a Nano mindkét esetben bevethető. A negatívum: méreteivel alaposan leszűkíti a felhasználói bázist. Aki az Xbox nagyobb irányítójához szokott, illetve szereti a masszívabb darabokat, mert nagyobb a tenyere/keze, az nehezen fog megbarátkozni az aprócska kontrollerrel, ami talán a legkisebb, amivel az utóbbi 10 évben találkoztam. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Minden más téren a PowerA kontrollerei egy átlagos, közepes-jobb minőséget képviselnek. Igazából semmiben sem számítanak kiemelkedőnek, legalábbis játék, huzamosabb használat közben, viszont olyan komoly hibákkal sem rendelkeznek, amik miatt nagyon le lehet valamelyiket húzni. Az Enhanced kicsit túl könnyű, a Nano számomra kicsi, a rezgés pedig mindkettőből hiányzik, de játékra így is sokkal inkább megfelelők, mint az alap Joycon vagy a Pro kontroller kínai, noname reprodukciói, ráadásul a mozgásérzékelésnél is jól teljesítenek. Ergonomikus darabok, amik kisebb hiányosságaikkal még megfelelő alternatívát jelenthetnek az eredeti Nintendo-gyártmányokkal. Az viszont már más kérdés, hogy míg az eredeti árért vagy kicsit olcsóbban mindkettő simán ajánlott vétel lehetne, addig az itthoni összegnél már erősen elgondolkoznék, hogy 5-6 ezer forint különbség mellett mit válasszak. De ez a döntés már a játékosokra van bízva, mert egy biztos: rosszul a PowerA termékeivel sem járnak.