A Rockstar továbbra is csak csöpögteti az információkat a Grand Theft Auto V-tel kapcsolatban. Az eddig megjelent egyetlen videóból csupán a helyszín derült ki betonbiztosan, ám az, hogy ki a főszereplő, mi lesz a történet, és hogy milyen területeken javul a játék, az továbbra is rejtély. Pletykák tömkelege persze van, ahogy mindenféle elméletek is, ezek valóságtartalma azonban erősen megkérdőjelezhető, így maradjunk inkább a hivatalos forrásnál.



Hivatalos forrás pedig a kiadó és a fejlesztőcsapat. A Take-Two-tól például nemrég azt tudtuk meg, hogy a látszat ellenére a fejlesztés remekül halad, ám megjelenési dátumot még nem kapott a játék, pontosabban nem került bele a kiadó naptárjába, ami azt jelenti, hogy idén már biztosan nem fog megjelenni a program.



A Rockstar arra kéri a játékosokat, hogy legyenek türelemmel, hiszen a csapat keményen dolgozik, de csak akkor fognak előállni friss információkkal, ha azok teljes bizonyossággal belekerülnek a játékba, ezzel elkerülve azt, hogy csalódást okozzanak a játékosoknak. Igyekeznek azonban néha-néha némi információmorzsával előállni, így most három friss játékképet kaptunk, mindhárom pedig a közlekedés egy-egy módját mutatja be.



A héten további információ, várhatón még több kép fog érkezni.