• A Valve három VR játékon dolgozik
  • Mindegyik tartalmas szórakozást ígér

Még mindig gyerekcipőben jár a virtuális valóság, avagy a VR és egyelőre jószerivel csak techdemónak felfogható alkotások és kisebb stúdiók szárnypróbálgatásainak adott teret. Ez a felállás azonban változni fog, legalábbis erre utal nem csak a Playstation VR sikeressége, hanem az is, hogy még a Nintendót is foglalkoztatja a virtuális valóság adta lehetőségek tárháza, és legfőképpen e mellett szól, hogy az ipar nagyjai szövetségbe tömörültek a technológia mielőbbi elterjesztése érdekében.

A sorhoz természetesen a Valve is csatlakozik, hiszen közvetlenül érdekelt a sikerben, ahogy az tudvalevő, a cég a HTC segítségével életre keltette a Vive VR-headsetjét. Gabe Newell egy, a sajtóval folytatott kerekasztal-beszélgetés keretében tette világossá, hogy a Valve nem áll meg az amúgy nagyon sikeres The Lab szintű tech demók fejlesztésénél, hanem a hardverrel párhuzamosan a szoftverek fejlesztését is fontosnak tartja. Ráadásul egyszerre három VR-játékot is hegesztenek, melyek nem csak ideig-óráig szórakoztatnak majd.

Mit tudtunk meg? Azt, hogy a Valve mégiscsak tud háromig számolni, hiszen éppen most cáfolt rá Gabe Newell, saját száján ejtette ki a bűvös számot. Amiből egyenesen következik, hogy Half-Life 3 confirmed, nemde?

team-fortress-vr.jpg

Viccet félretéve, szerintetek van jövője a technológiának, vagy ablakon kidobott pénz az egész?