• 4 lapot érintő Hearthstone nerfcsomag érkezik
  • A gyengítések május 22-én lépnek érvénybe

Több mint egy hónapja annak, hogy megjelent a Hearthstone legújabb kiegészítője, a Rise of Shadows, ami az éves rotációval párban a Rogue felemelkedését hozta. A Tempo Rogue az elmúlt időszak legnépszerűbb (és egyben egyik legerősebb) deckjévé vált, és ahogyan arra számítani lehetett, a Blizzard nem nézett tétlenül sokáig: bejelentették, hogy négy lapot is gyengítenek, melyek közül három a Rogue-ot érinti.

hearthstone-ujbol-lesujtott-a-nerfkalapacs.jpg

A vártnál jóval kisebb nerfet kapott a class legújabb sztárja, az EVIL Miscreant, aminek csupán az életpontjából csíptek le egyet - így is bőven játszható marad, nem is lehet kérdés.

evil-miscreant-nerf.jpg

Egy Classic lap is változik a balansz frissítéssel, a Preparation, aminek már évek óta érett a nerf, hiszen óriási tempóelőnyt biztosít. Most már csak 2 manával olcsóbbítja le a következő spellünket, ami miatt némileg újra kell gondolni a 3+ manás varázslatok használatát, de az olyan lapokkal, mint a Sap vagy az Eviscerate továbbra is hibátlan lesz. A Blizzard is úgy véli, hogy ezáltal sokkal nagyobb dizájnterületük marad a jövő nézve, bátrabban gyárthatnak drágább Rogue spelleket.

preparation-nerf.jpg

A Preparation legfőbb "célpontja" mostanában a Raiding Party volt, amit viszont önmagában is gyengít a Blizzard. Úgy érezték, hogy 3 manáért húzni 3 lapot - mindezt úgy, hogy maga az effekt nagyon kiszámítható, lényegében keresés - túlságosan erős, ezért eggyel felvitték a költségét.

raiding-party-nerf.jpg

Végezetül egy Neutral lapot is gyengítenek, aminek hátterében a Warrior áll, az Archivist Elysiana ugyanis immáron 9 manáért fog jönni, ami azt jelenti, hogy nem lehet majd fixen visszavenni Youthful Brewmasterrel vagy Baleful Bankerrel.

archivist-elysiana.jpg

Kissé meglepő lehet, hogy a Warrior megúszta ennyivel, vagy hogy a Mage például egyáltalán nem érintett. A Blizzard azonban úgy véli, hogy a Rogue gyengülésével a meta olyan irányba mozdul majd el, ahol ezen class-ok ereje is csökkenni fog, mert több ellendeckjük lesz. Reméljük, tényleg beválnak majd a változtatások!

A friss nerfcsomag május 22-én, szerdán érkezik, az érintett lapokat pedig szokás szerint teljes áron lehet majd betörni dustért két héten keresztül. Addig is ne felejtsétek el kipróbálni a legújabb Solo Adventure-t!