Mivel az első PlayStation az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban csaknem egy évvel a japán megjelenés után került piacra, a Sony idén ismét hatalmas érdekességekkel ünnepli a PS1 30. évfordulóját. Tegnap, azaz szeptember 29-én volt pontosan 30 éve, hogy a PS1 először megjelent az Egyesült Királyságban, ezért a Sony is ekkor mutatta be új cipőkollekcióját. A Reebokkal együttműködve a PlayStation három modellt hoz forgalomba, amelyek mindegyike egy már létező Reebok-modellt használ alapul, és mindegyik világszerte kapható lesz.
Mondjuk ez így egy kicsit túlzás. A Sony és a Reebok ugyanis úgy döntött, hogy a három modellt szétosztják országonként, és egyik-egyik csak az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Japánban lesz kapható. Az októberben piacra kerülő cipők a legelső PlayStation jellegzetes stílusából lettek összeállítva, a Reebok cipőmodellek pedig úgy lettek kiválasztva, hogy illeszkedjenek az eredeti megjelenésük évéhez és akkori népszerűségükhöz. Minden pár egyedi, limitált kiadású csomagolásban kerül forgalomba, amely tükrözi a konzol eredeti megjelenési dizájnját, közös jubileumi szürke színpalettával és fontos nosztalgikus részletekkel. Ti hordanátok?
Borítókép forrása: Sony