A Blizzard Entertainment sikerét és népszerűségét többek között az biztosítja, hogy aktuális játékait egy percre sem hagyja magára, sokkal inkább rendszeres frissítésekkel és bővítményekkel gazdagítja őket: gyűjtögetős kártyajátékuk, a Hearthstone folyamatosan új lapokkal bővül, a Diablóba egyebek között a szezonok miatt érdemes olykor-olykor visszatérni, az Overwatch gyakori javításokon esik át a minél jobb egyensúly elérése érdekében, a World of Warcraft legutóbbi kiegészítője pedig csupán néhány hónapja jelent meg. Mindezek mellett természetesen a kaliforniai csapat az ingyenesen hozzáférhető Heroes of the Stormra is kellő hangsúlyt fektet, a kisebb-nagyobb hibák kiküszöbölésén kívül gyakorta jelentkeznek újabb hősök szolgálatra – ez alkalommal egy, a Warcraft világából felbukkant Nathrezim követel magának helyet.

MÁR VÁRTAM RÁD, FIATAL HERCEG. Mal'Ganis vagyok.

A Heroes of the Storm egyik vonzerejét az jelenti, hogy gond nélkül megférnek benne a különböző univerzumokból jött harcosok; mókás dolog Tracerként Leoric ellen küzdeni, vagy éppenséggel Raynorral megsorozni Ragnarost, az októberi patch pedig egy közelharcossal gazdagította a már eddig sem csekély számú legénységet. Mal'Ganis elsősorban Arthas-szal való konfliktusa okán szerzett magának kétes hírnevet, hiszen az ő feladata volt a herceget a Lich King szolgálatába állítani. Ugyan sikerült rábírnia, hogy pusztítsa el a dögvésszel fertőzött Stratholme városát, végül azonban Arthas csapásai által a cselszövő démon elbukott – legalábbis a teste, gonosz lelke ugyanis új alakot öltött.

Mal'Ganis értő kezekben egy roppant erős hőssé válhat: egyfelől komoly pusztítást képes véghezvinni, emellett pedig folyamatosan gyógyítja magát. Első alapképességével a kiválasztott irányba csap, amit további két alkalommal lehet megismételni (a harmadikkal ráadásul rövid időre stun-olja az áldozatot), a másodikkal fertőző aurát von maga köré, amivel sebzést okoz és még némi páncélhoz is jut, végül a harmadik képességgel a szorultabb helyzetekből menekülhet el, hiszen néhány másodpercig gyorsabban haladhat akár ellenfeleken keresztül is, akik így elszunyókálnak (sleep állapotba kerülnek). Tízedik szinten két egyedi jellemző közül választhatunk: vagy a pusztításra fókuszálunk és a Carrion Swarm-mal sebezzük a közelünkben lévőket, vagy a Dark Conversionnel nemes (pontosabban szólva démoni) egyszerűséggel kicseréljük életerőnket valamelyik ellenfelével, amivel komoly meglepetést okozhatunk egy ereje teljében lévő ellenlábasunknak. Mindezeken kívül passzív jellemzőként minden támadásunk gyógyító hatással bír, hősök ellen több, minionok ellen valamivel kevesebb HP a jutalmunk. A képességek természetesen szintlépéskor fejleszthetőek, pályától és csapatösszeállítástól függően szabhatjuk testre hősünket.

Mal'Ganis meglehetősen könnyen és kézenfekvően irányítható, legfőbb erőssége a kiegyensúlyozottságban rejlik, ezért kezdőknek is ajánlható; hatékonyan lehet vele a lane-eket tisztogatni és egy-az- egy-elleni csetepatékból is győztesen kerülhet ki. Hátránya azonban, hogy egyedüli warrior-ként kevés lehet, ajánlott mellé egy szívósabb tank, továbbá viszonylag lassú, így egy fürgébb távolsági lény ellen kevés esélye lehet.

MIT MONDD MOST NEKED A HOLTAK SÖTÉT URA?

Az új harcoshoz magától értetődően friss skinek is járnak, de elnyerhetjük a hozzá tartozó bemondó-hangot is, továbbá a hátasok számát a Meat Wagon gazdagítja. Emellett javításra került néhány hős-képesség, még lényegesebb azonban, hogy némely healer (például Li Li, Brightwing és Tyrande) már csak hősöket tud gyógyítani, a minionokat nem. A Haunted Mines pálya jelenleg csupán Custom módban érhető el, továbbá érdemes megemlíteni, hogy a játék immár nem támogat DirectX 9-et és 32-bites klienseket.

Nem okozott tehát csalódást az új update, Mal'Ganis egy remek hős veteránok és kezdők számára egyaránt. Aki esetleg még nem ismeri az amúgy teljesen ingyenesen elérhető Heroes of the Stormot, az alapos áttekintőt és tippeket lelhet a friss PC Guru Blizzard-különszámában – a profikat pedig vélhetőleg nem kell bíztatni, hogy látogassanak el a viharvert harcosok birodalmába.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!