• Nagyon jól fogyott a The Witcher 3: Wild Hunt dobozos változata
  • Ez a Switch-változatnak és a Vaják című sorozatnak köszönhető

A The Witcher 3: Wild Hunt nagyszerű játék, rengeteg elismerést és díjat zsebelt be, és népszerűsége továbbra is töretlen. Tavaly júniusban adta hírül a CD Projekt, hogy a játékból már több mint 20 millió példányt értékesítettek világszerte, októberben pedig megérkezett a Switch-re is, ahol szintén gyorsan sikert aratott.

De, ami igazán hihetetlen az az, hogy a 2019-es ünnepi szezonban 554%-kal jobban fogyott a játék fizikai változata, mint egy évvel korábban, tudta meg az NPD Group. Ebben egyrészt benne vannak a Switch-verzió eladásai, de az eredmény akkor sem csúf, ha azt kivesszük, mert még úgy is magasabb a 2018-as időszakhoz képest 63%-kal.

A játék eladásainak hirtelen jött combos megugrásához természetesen köze van a szintén decemberben elrajtol Vaják sorozatnak is, ami a könyvek eladását ugyanilyen jótékonyan boostolta, és aminek hatására rengetegen visszatértek a programhoz, illetve, ahogy a fenti ábra mutatja, sokan vásárolták meg a Witcher 3-at.