A Witcher világát aligha kell bárkinek bemutatnom. Sapkowski regényei bejárták a világot és többek közt hazánkban is megjelentek először a PlayON, most pedig a GABO gondozásában, a CD Projekt RED által jegyzett játékok (különösképp a Witcher 3) pedig ott vannak a valaha készült legjobb szerepjátékok között. Ezek után érthető, hogy miért csapott le a Netflix az univerzum jogaira és miért döntött úgy, hogy sorozatot fog belőle készíteni. Azonban a patinás névvel nem csak hatalmas rajongótábor, hanem legalább ugyanekkora elvárások is jártak. A kérdés már csak az, hogy a Vajáknak sikerült-e felnőni ezekhez?

netflix-witcher-poster-01.jpg

A legrosszabb szörnyetegek bennünk lakoznak

A sorozat egyértelműen a könyvek világát veszi alapul, és nem a játékokét, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy szorosan követné Sapkowski műveinek felépítését vagy cselekményét. A forgatókönyvet jegyző Lauren Hissrich ugyanis azonos hangsúlyt szeretett volna fektetni a három főszereplőre, Geraltra (Henry Cavill), Cirire (Freya Allan) és Yenneferre (Anya Chalotra), ezt pedig az idősíkok közti folyamatos váltogatással tudta elérni. Az egyensúly persze nem lett tökéletes, az első négy részben vagy Ciri vagy Yennefer történetszála hajlamos a háttérbe szorulni, de azért így is megismerkedhetünk mindenkivel alaposan.

A Vaják cselekménye ezért kezdetben három szálon és három különböző időben játszódik, de ahogy haladunk előre a végkifejlet felé, a szereplők útja úgy keresztezi egymás egyre gyakrabban és gyakrabban. Azonban a sok váltás az idősíkok között így is kicsit zavaros lehet, főleg az érezheti magát elveszve, akinek eddig nem volt szerencséje a Vaják világához semmilyen formában. Persze a készítők próbáltak fogódzkodókat nyújtani a nézőknek, például az egyik jelenetben már királyként uralkodó Foltest Yennefer beavatásánál még gyerekként bukkan fel, de a képernyőn látottak időbeli sorrendjét így se mindig olyan egyszerű belőni.

the-witcher-trailer-new.jpg

Viszont ha egyszer sikerül az idősíkokat kibogozni, akkor a történet maga igen kellemesnek mondható, bár hatalmas csavarokra vagy epikus pillanatokra nem érdemes számítanunk. Az első évad érezhetően a karakterek bemutatására és az egymással való viszonyuk megalapozására megy rá inkább, mintegy felvezetve a már berendelt második évad cselekményét. De azért a folyamatosan előretörő nilfgraadiaknak hála azért néhány globális szálat is sikerült belecsempészni a produkcióba, amik mentén a három főszereplő története is kibontakozhat. Külön öröm, hogy a komolyabb témákat is sikerült átemelni Sapkowski könyveiből, így a sorozatban ugyanúgy előkerül a rasszizmus vagy épp a kisebb rossz témája, mint a regényekben.

A történet másik buktatója a tempója lehet sokak szemében: a Vaják epizódjainak hossza nagyjából egy óra körül alakul (kivéve a 47 perces hetedik részt), és az embernek sokszor van egy olyan érzése, hogy ez jó öt-tíz perccel több, mint amennyi ideális volna. Szerencsére azért a sorozat így sem érződik túlságosan vontatottnak (főleg akkor, ha el tudunk veszni a világ apróbb részleteiben), de azért nem árt rákészülni, hogy ez bizony egy lassabb tempót diktáló alkotás.

hcthewitcher.jpg

Ezüst és acél

Ami a látványt illeti, itt egyáltalán nem érheti szó a ház elejét. Bár a nilfgaardiak páncélja még mindig nem a legszerencsésebb (mondjuk tény, hogy kicsivel jobban néz már ki, mint a kiszivárgott fotókon), ezt leszámítva az alkotók nagyon eltalálták a Vaják világának hangulatát. A kosztümök, a tájak, a városok és települések mind a helyükön vannak, és a főbb karaktereket alakító színészeket is nagyszerűen sikerült kiválasztani. Bevallom, eleinte nem éreztem Henry Cavillt szerencsés választásnak Geralt szerepére, de a Vaják nyolc része alatt alaposan rám cáfolt, és nagyszerűen alakítja a hidegvérű, sokszor cinikus szörnyvadászt.

A szörnyek mellett sem érdemes elmenni szó nélkül. Bár a sorozat cselekménye jórészt az emberekre fókuszál, azért előkerül néhány rémség is, amiknek a megalkotásánál megint remek munkát végeztek az alkotók. Legyen szó a strigáról vagy néhány ghoulról, mindenki pont úgy néz ki, ahogy az ember fejben elképzelte őket. Épp ezért én egy kicsit bántam is, hogy a különféle szörnyeknek nem jut nagyobb szerep az első évadban, és általában csak a vadászat végeredményét, azaz a tetőtől talpig véres Geraltot láthatjuk.

the-witcher-megjottek-az-elso-benyomasok.jpg

Ami viszont a harcokat illeti, itt már kicsit vegyesebb képet mutat a sorozat. A kisebb, pár embert felvonultató összecsapások, mint például amikor Geralt rendet rak néhány haramia között, remekül sikerültek, megvan a maguk tempója és dinamikája, a nagyobb, epikusabb pillanatok viszont ironikus módon sokkal súlytalanabbnak érződnek. Amikor két hadsereg összecsap, akkor abból valahogy hiányzik az erő, a lendület, és valószínűleg ezt a sorozat alkotói is érezhették, ugyanis ilyen nagyszabású összecsapásokból igen keveset kapunk.

Szintén itt kell megemlítenem, hogy a sorozaton szereplő 16-os karikát érdemes komolyan venni. Bár sosem csap át öncélúságba, azért a Vajákban így is akad nem kevés vér és csonkolás, valamint a meztelenkedés sem maradhat ki, ahogy meztelen keblekből sincs hiány.

witcher-geralt-netflix.jpg

Méltó az alapjaihoz?

Mindent összevetve elmondható, hogy a Vaják korántsem egy tökéletes alkotás. Története a könyvek ismerete nélkül kicsit zavaros lehet a sok időbeli ugrás miatt, a nagyobb harcjeleneteiből pedig hiányzik az erő, az az érzés, hogy épp egy hatalmas ütközetet, egy birodalmak sorsát eldöntő csatát látunk.

De ha el tudunk tekinteni ettől a két negatívumtól, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy a Netflix alkotása így is remek szórakozást nyújt, már ha eddig is szerettük a Vaják világát. Ez a sorozat ugyanis elsősorban a rajongóknak készült, és ez érződik is minden képkockáján. Azoknak, akik egy Trónok Harca szintű fantasy eposzra vágynak, intrikákkal, hatalmas csatákkal és rengeteg karakterrel, alighanem csalódás lesz a Vaják, azok viszont, akik arra vártak, hogy a könyvek világa a monitorok után végre a TV-jükön is megjelenjen, nem fogják megbánni, ha leülnek elé.

Ráadásul külön öröm, hogy a teljes sorozat magyar felirattal és magyar szinkronnal is elérhető, így megtekintéséhez nem szükséges semmilyen idegen nyelv ismerete.