• A Sony nem lesz ott az E3 2020-on
  • A Microsoft és az Xbox viszont igen

Pár napja arról számoltunk be, hogy a Sony minden jel szerint ismételten kihagyja az E3-at, az akkor még pletykának minősülő (de igen valószínű) hír most megerősítést nyert: a Sony hivatalosan is bejelentette, hogy idén sem vesz részt a Los Angelesben tartott expón. Ezzel ez lesz a második év, hogy a cég kihagyja a műsort és a dolgok jelen állása szerint igen valószínű, hogy ez a tendencia folytatódni is fog. Ettől függetlenül nem maradunk Playstation nélkül, a Sony mindenkit biztosított afelől, hogy helyette számos egyéb rendezvényen értesülhetünk majd újdonságaikról.

A másik oldalon, a konkurens Microsoftnál azonban nem csak az üzletstratégiát képzelik máshogy, hanem a marketinget is. A Sony bejelentését követően az Xbox-részleg feje, Phil Spencer igen hamar jelezte, hogy ők bizony idén is ott lesznek és szokás szerint tartalmas műsorral készülnek majd a rendezvényre. Arról egyelőre nem esett szó (bár igen valószínű), hogy az új Xbox is jelen lesz valamilyen formában - reméljük, nem csak egy logó erejéig.

ps5-logo-koszike.jpg