• Idén elmarad a gamescom
  • Helyette a szervezők egy digitális eseménnyel készülnek
  • Mely ugyanúgy augusztus végén kerül megrendezésre
  • Minden jegy árát visszafizetik

Immár hivatalos, hogy idén elmarad a gamescom is. Noha a rendezők egészen eddig nem halasztották el az eseményt, mert bíztak benne, hogy a koronavírus járvány augusztusra lecseng, a német kormány legújabb döntésének értelmében egészen augusztus végéig nem lehet majd az országban nagyobb rendezvényeket szervezni, ez pedig megtorpedózta a kölni gamescomot is természetesen.

jarvany-ide-vagy-oda-igy-is-megkezdodott-a-jegyvasarlas-az-idei-gamescomra.jpg

Ennek fényében ma az illetékesek kiadtak egy hivatalos közleményt, melyben jelzik, hogy a gamescom fizikailag nem lesz megtartva, egyben pedig azt is sietnek leszögezni, hogy digitális keretek között azért sor kerül majd a rendezvényre, bár pontos részletekkel még nem tudnak szolgálni. A már értékesített jegyek árát a szervezők természetesen visszafizetik az érintetteknek.