• Digitális formában biztosan megtartják az idei Gamescomot
  • Az élő rendezvényről májusban döntenek

Meglehetősen furcsa volt, hogy a Gamescom szervezői március közepén úgy indították be a jegyvásárlást a rendezvényre, mintha minden a legnagyobb rendben lenne a világban, szót se ejtve a koronavírus-járványról, mostanra azonban már ők is felállították a vészforgatókönyvet: bejelentették, hogy digitális formában mindenképpen megtartják az idei rendezvényt.

mar-a-gamescom-szervezoi-is-vesztervvel-keszulnek.jpg

Mindez egyben persze azt is jelenti, hogy az élő expó veszélybe került, ami nem meglepő, hiszen jelen pillanatban egyáltalán nem tudni, hogy lecseng-e a járvány kellő mértékben augusztus közepére. A szervezők elmondása szerint május közepén fogják felülvizsgálni a helyzetet, és ha úgy alakul, hogy a Koelnmesse végül nem fogadhatja a látogatókat, akkor természetesen a Gamescom, illetve az ezzel párhuzamosan esedékes Devcom minden látogatója számára visszafizetik a jegy árát, illetve a kiállítóknak is visszatérítik az addigi költségeket.

Ezzel párhuzamosan a digitális formátumok, mint a tavalyi év óta már kifejezetten nagyszabású nyitóünnepség, a Gamescom: Opening Night Live komolyabb hangsúlyt kapnak majd, és a szervezők készen állnak arra, hogy ha szükséges, akkor digitális formában tartsák meg az ötnapos rendezvényt augusztus 25. és 29. között. Erről már a kiállítókkal is megkezdték az egyeztetést.

Támogasd te is a PC Gurut!