• Bejelentették a Need for Speed: Hot Pursuit Remastered érkezését
  • A játékot a Criterion csapata készíti
  • Az első trailer alapján pedig a sebességre tuti nem lesz panasz

A Need for Speed: Hot Pursuit Remastered kapcsán egy ideje már lehet különféle pletykákat hallani, melyeket nemrég maga az EA is elkezdett táplálni, mikor először egy képpel, aztán pedig az oldalukon indított visszaszámlálással jelezték, hogy valami tényleg készülődik az NFS széria háza táján.

nfs-hot-pursuit-remastered-02.jpg

Nos, a visszaszámlálás nemrég véget ért, ezzel pedig be is bizonyosodott az, amit a különféle szivárgások alapján sejteni lehetett: remastered kiadást kap a 2010-es Need for Speed: Hot Pursuit. A Criterion által jegyzett játék annak idején elég jó kritikákat kapott, és visszatekintve is a 2010-es évek elejének egyik legjobb Need for Speed címének mondható, az első előzetes alapján pedig a remastered kiadásnak sincs oka szégyenkezni.

A ráncfelvarrás mellett ráadásul további extra tartalmakra is számíthatunk: megkapjuk például a játékhoz megjelent összes fontosabb DLC-t, melyek hatórányi extra játékmenetet és több mint 30 kihívást hoznak magukkal. A Need for Speed: Hot Pursuit Remastered november 6-án jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra, míg Nintendo Switch-re november 13-án debütál.

Ti várjátok már a megjelenést?