• A Sony előadást tartott a PS5 hardveréről
  • Erősségben közel lesz az Xbox Series X-hez
  • Egyedi SSD lesz a konzolban
  • Nagy hangsúlyt kap a 3D audio

A Game Developers Conference ugyan elmaradt, ez azonban nem akadályozta meg a Sony-t abban, hogy megtartsa a konferenciára tervezett előadását. A PS5 vezető hardvertervezője, Mark Cerny nemcsak a PS5 dizájnfilozófiájába avatott be minket, hanem a részletes specifikációkról is szó esett.

A korábbi generációkhoz képest már a PS4 esetében is változott a Sony megközelítése a hardvert tekintve, és ezt folytatták a PS5-tel is. Nagy hangsúlyt fektettek a fejlesztők kívánságaira (többek között ezért is került SSD a konzolba), igyekeztek megtalálni az egyensúlyt a revolúció és az evolúció között (amíg a PS3 esetében 3-6 hónap is elment a fejlesztésből az "ismerkedéssel", addig a PS4-nél ez már csak 1-2 hónap volt, a PS5 esetében pedig kevesebb mint 1 hónap), ugyanakkor törekedtek arra, hogy új lehetőségeket adjanak a fejlesztők kezébe, hogy olyan dolgokat valósíthassanak meg, amikre korábban nem volt lehetőségük.

szerdan-kiderul-mi-lapul-a-sony-nextgen-konzoljaban.jpg

Mindezek után lássuk a legfontosabb technikai specifikációkat, melyek alapján azt mondhatjuk, hogy a hardveres erősséget tekintve a PS5 nagyjából az Xbox Series X szintjén, picivel az alatt lesz.

  • CPU – 8 magos, 3.5 GHz-es Zen 2
  • GPU – 10.3 TFLOP-os RDNA 2
  • RAM – 16 GB GDDR6 (448 GB/s)
  • Háttértár – 825 GB SSD
  • Optikai meghajtó – 4K UHD Blu-ray

Az előadás során az SSD előnyei kapták az egyik legkomolyabb hangsúlyt. A Sony öt fő tulajdonságot sorolt fel: gyorsabban áll fel a rendszer, szuperrövidek a töltési idők, több hellyel tudnak gazdálkodni a játékok a redundancia kiiktatásával, gyorsabb a játék közbeni adatstreamelés, illetve a patch-ek is azonnal beépülnek. Amíg a PS4 1 GB adatot 20 másodperc alatt tudott mozgatni, addig a PS5 esetében 2 GB-nak mindössze 0,27 másodpercre van szüksége. Ez nemcsak a töltőképernyőket teszi szükségtelenné, de a pályadizájnnal összefüggésben lévő trükköket is el lehet hagyni, mint a liftezések vagy kanyargós folyosók mögé rejtett adatstreamelés.

A 825 GB egyébként furának tűnhet, valójában azonban a PS5 egyedi, 12 csatornás megoldáshoz ez illeszkedik a legjobban és ez biztosítja a legnagyobb szabadságot a fejlesztőknek. Mindazonáltal az NVMe SSD slotnak hála a háttértár bővíthető lesz, emellett külső HDD csatlakoztatására is lesz lehetőség.

A PS5 - a korábbi ígéreteknek megfelelően - hardveresen támogatni fogja a PS4-játékokat (kezdetben viszont nem 100 százalékosan, néhány hiányzó cím előfordulhat, de dolgoznak rajta) és a ray tracinget, a fogyasztást és a hőleadást tekintve pedig komoly előrelépésre számíthatunk a PS4-hez képest. A Sony nagyon komoly hangsúlyt fektet a 3D audio-megoldásokra is: részletesen tanulmányozták a fül működését és az irányok érzékelését, azzal a céllal, hogy a játékokban szereplő hangeffekteken keresztül nagy precizitással meg tudjuk állapítani, hogy pontosan merre van egy ellenfél hozzánk képest.

Ennyi derült ki tehát a Sony előadásából, immáron pontos képünk van arra, hogy a hardvert tekintve mire számíthatunk tőlük a következő generációban. Reméljük, a játékok leleplezésére sem kell már sokat várni!

Támogasd te is a PC Gurut!