• A Netflix hivatalosan is bejelentette, hogy jön a Sonic-sorozat
  • Sonic Prime lesz a címe és 2022-ben fogják bemutatni

A decemberi szivárgásnak köszönhetően már eddig is tudtuk, hogy Sonic animációs sorozat érkezik a Netflixre, most pedig sor került a hivatalos bejelentésre is, a streamingszolgáltató ugyanis hírül adta, hogy 2022-ben érkezik a Sega népszerű játékhősét új kalandok közepébe hajító széria, melynek címe Sonic Prime lesz.

hivatalos-sonic-prime-cimmel-erkezik-a-netflix-animacios-sorozata.jpg

Ahogyan arra már korábban is fény derült, a sorozatot az a Man of Action Entertainment készíti majd (méghozzá a Sega, illetve az animációkat gyártó Wildbrain stúdió közreműködésével), akiknek olyan alkotásokat köszönhetünk, mint a Ben 10, a Mega Man: Fully Charged vagy éppen a Hős6os karakterei.

A hivatalos közlemény szerint a Sonic Prime elsősorban a 6-11 éves korosztályt fogja becélozni, ugyanakkor a sündisznó régi rajongói is meg fogják találni benne az örömüket és a nekik szóló tartalmat.